Egy gyengébb első játékrésszel, de győzelemmel indította NB I.-es idényét a PVSK a Kaposvár ellen. A forgatókönyv pedig Szombathelyen is hasonló volt, de a Falco könyörtelenül kihasználta az első félidei gyengébb szereplést.
– Nagyon nehéz megmondani, milyen a csapat igazi arca. Nem játszottunk edzőmeccseket, így nem nagyon tudom, milyen lesz az a kép, amit mutatni fogunk – árulta el Demeter Attila, a PVSK hármasa. – Az első félidő egyik mérkőzésen sem sikerült jól, de a másodikban a Kaposvár ellen már nagyon jól játszottunk, tartottuk az agresszivitást. Az ellenfél akkor kicsit el is fáradt, mi pedig rá tudtunk tenni egy lapáttal. A Falco azért megmutatta, miért Bajnokok Ligájás csapat. Az viszont biztató, hogy volt tartásunk. A második félidőben mutatott játék jobb volt, arra lehet építkezni.
A Panthers játékán egyelőre érezhető, hogy eleinte nem igazán találják a csapat természetes ritmusát, de a szünet után egyre jobban egymásra találnak a pályán a játékosok.
– Az biztos, hogy nem vagyunk összeszokva. Edzőmeccsek nélkül most zajlik az a folyamat, hogy megismerjük a másikat. Most tanuljuk, hogyan mozognak a társak, mikor és mire kell őket használni. Még kell idő – jelentette ki. – A Kaposvár meccsen éreztem, hogy megvan köztünk a bajtársiasság. A Falco ellen kevésbé, de az annak is köszönhető volt, hogy gyorsan tetemes előnyre tett szert az ellenfél. Viszont ebben a helyzetben is szurkolni kell, biztatni a másikat. Még ebben is fejlődnünk kell, de tudunk egymásért küzdeni.
Demeter arra is kitért, változott a sportcsarnok atmoszférája így, hogy nem lehet szurkoló a pálya mellett. Az viszont meglepte, hogy a hétköznapi időpont és a vírushelyzet ellenére ilyen sok szurkoló kilátogatott.
– Köszönjük a támogatásukat! Remélem, jönni fognak a folytatásban is, mert el kell a biztatásuk – zárta szavait.
Nem játszanak kedden a Zetével
A szövetség honlapján még hétfőn reggel is fel volt tüntetve, hogy ma 18.00-tól a Zalaegerszeg ellen pályára lép a Lauber Dezső Sportcsarnokban a Panthers. Az egyesület viszont már korábban törölte a meccset tervezett programjából, mivel az ellenfél semmiképpen sem játszhat még most a vírushelyzet miatt. A Zete még október elején fertőződött meg, s a klub tájékoztatása szerint legkorábban hétvégén léphetnek parkettre játékosai. Így a PVSK legközelebb szombaton az Albával találkozik Fehérváron.
– Meccsről meccsre jobbak leszünk. Ebből a szempontból talán jobb is, hogy nem játszunk kedden. Így több időnk van a következő meccs előtt gyakorolni, edzeni, összeszokni. Viszont az nem szerencsés, hogy az Alba még nem játszott meccset, így nehezebb lesz őket feltérképeznünk – jelezte Demeter, hozzátéve, a Fehérvárnak is meg kell küzdenie azzal, hogy abszolút nincs meccsritmusban. – Őket is elérte a vírus sajnos. Meglátjuk, mire lesznek képesek az első meccsükön. Mi biztosan jobbak leszünk, folyamatosan javulunk. Remélem, hogy nyerünk majd ellenük.