Magyar Péter erőszakos tüntetőit figyelmeztethette a rendőrség
Csákánnyal menne demonstrálni a Tisza Párt új akciócsoportjának tagja.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került. A szavazók között meghirdetett nyereményjáték nyertesei, akik egy-egy két főre szóló wellnessutalvánnyal gazdagodtak: Sz. László, H. K. Anikó Anna, R. Viktorné.
Dakó Gréta vagyok, 20 éves és Kecskeméten élek.
A Szegedi Tudományegyetem másodéves dentálhigiénikus hallgatója vagyok, a tanulmányaim mellett vendéglátásban dolgozom. Szabadidőmben szeretek sportolni, kirándulni a párommal és a családommal. Sminkmodellkedem és sorozatban is szerepeltem már. A versenyre azért jelentkeztem, mert mindig is szerettem szerepelni és izgalmasnak gondoltam kipróbálni magam.
Gréta 172 centiméter magas. A csillagjegye Szűz. Szereti a pisztáciát és a lecsót. Kedvenc itala a zéró kóla. Kedveli Adele Oh My God című zenéjét és kedvenc illata Tom Ford Lost Cherry parfümje.
Dakó Gréta
20 Kecskemét
Magyar Péter erőszakos tüntetőit figyelmeztethette a rendőrség
Csákánnyal menne demonstrálni a Tisza Párt új akciócsoportjának tagja.
Magyar Péter több mint egy hónap után jelenik meg a munkahelyén
A Tisza Párt EP-képviselője a közösségi oldalán bőröndjével pózol. Magyar Pétert 32 napon át egyetlen alkalommal sem látták a munkahelyén, az Európai Parlament ülésein – hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet.

További versenyzők
Balog Vivien
21
Szombathely
Leskó Panna
19
Gyöngyös
Gősi Gabriella
18
Sárszentlőrinc
Orosz Viktória
22
Szerencs
Palik Bianka
21
Budapest
Horváth Lilla
18
Dunaújváros
Fóris Andrea
18
Salgótarján
Csorba Petra
23
Csép
Magyar Dóra
22
Sopron
Schneider Szonja
21
Pécs
Türmer Zsófia
18
Törökszentmiklós
Cserneczky Laura Anna
22
Pápa
Zsanai Mia
20
Siófok
Algács Lia
18
Győr
Tóth Evelin
27
Murakeresztúr
Hegyi Zsanett
21
Szigetszentmiklós
Roskó Bianka
20
Nyírkarász
Kohán Anita
34
Budapest
Fekete Fanni
22
Hajdúböszörmény
Mezei Virág
21
Orosháza
Sümeghy Laura
18
Szeged
Korábbi fordulók
Korábbi versenyek