Összeáll a baloldali szivárványkoalíció a fővárosban (videó)
Szentkirályi Alexandra az új városházi műveletről.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
Petra a mérleg jegyében született, kedvenc étele a limonádl, itala a burgonyás lángos. Imádja az Imagine Dragons-tól a Beleiver című dalt, parfümben a Chanel Chance-re esküszik.
Pedagógus, a gyerekek nagyon közel állnak a szívéhez. Kiskorában a dédmamája sokszor mondta, hogy elindulhatna egy szépségversenyen. Természetesen a nagymamák mindig elfogultak az unokáikkal, de a sok ösztönzés miatt ez a tétel is felkerült a bakancslistájára. Többek között ez motiválta az indulásra, illetve a színpad szeretete, amely az egyetemi évei alatt is fontos szerepet játszott az életében, bikini fitnessz versenyzés formájában.
Csorba Petra
23 Csép
Összeáll a baloldali szivárványkoalíció a fővárosban (videó)
Szentkirályi Alexandra az új városházi műveletről.
Óriási hibákat követtek el a Trump védelmével megbízott szervezetek
A hatóságok közötti kommunikációs hiányosságokat állapított meg az amerikai Titkos Szolgálat belső vizsgálata a Donald Trump elleni első merényletkísérlet idején, ami lassította a beavatkozást – erről számolt be a szervezet megbízott igazgatója pénteken, írja az MTI.
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
Egy jelöltet csak egyszer értékelhetsz naponta.
Csorba Petra köszöni, hogy értékelted!
Csorba Petra köszöni, hogy értékelted!
Összeáll a baloldali szivárványkoalíció a fővárosban (videó)
Szentkirályi Alexandra az új városházi műveletről.
Óriási hibákat követtek el a Trump védelmével megbízott szervezetek
A hatóságok közötti kommunikációs hiányosságokat állapított meg az amerikai Titkos Szolgálat belső vizsgálata a Donald Trump elleni első merényletkísérlet idején, ami lassította a beavatkozást – erről számolt be a szervezet megbízott igazgatója pénteken, írja az MTI.
További versenyzők
Roskó Bianka
20
Nyírkarász
Sümeghy Laura
18
Szeged
Tóth Evelin
27
Murakeresztúr
Orosz Viktória
22
Szerencs
Horváth Lilla
18
Dunaújváros
Hegyi Zsanett
21
Szigetszentmiklós
Balog Vivien
21
Szombathely
Schneider Szonja
21
Pécs
Cserneczky Laura Anna
22
Pápa
Algács Lia
18
Győr
Türmer Zsófia
18
Törökszentmiklós
Fóris Andrea
18
Salgótarján
Dakó Gréta
20
Kecskemét
Kohán Anita
34
Budapest
Magyar Dóra
22
Sopron
Leskó Panna
19
Gyöngyös
Zsanai Mia
20
Siófok
Gősi Gabriella
18
Sárszentlőrinc
Mezei Virág
21
Orosháza
Fekete Fanni
22
Hajdúböszörmény
Palik Bianka
21
Budapest
Korábbi fordulók
Korábbi versenyek