Magyar Péter erőszakos tüntetőit figyelmeztethette a rendőrség
Csákánnyal menne demonstrálni a Tisza Párt új akciócsoportjának tagja.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került. A szavazók között meghirdetett nyereményjáték nyertesei, akik egy-egy két főre szóló wellnessutalvánnyal gazdagodtak: Sz. László, H. K. Anikó Anna, R. Viktorné.
Viktória 22 éves 170 cm magas szerencsi lány, csillagjegye a kos. Középiskolai tanulmányai után egy önismereti útra indult, folyami hajókon dolgozott Közép-Európában, miközben számos kultúrát megismert, festői helyszíneken regénybe illő kalandokat élt át. A sport mindig is jelen volt az életében, imád jógázni. Az első fotózásán 18 évesen vett rész, egy ruházati üzletben kérték fel modellnek. Kedvenc ételei az olasz konyhából valók, imádja a mangó friss levét. Örök visszatérő zenei előadó számára Avicii, a „signature” illata pedig a Dior JAdore.
Orosz Viktória
22 Szerencs
Magyar Péter erőszakos tüntetőit figyelmeztethette a rendőrség
Csákánnyal menne demonstrálni a Tisza Párt új akciócsoportjának tagja.
Magyar Péter több mint egy hónap után jelenik meg a munkahelyén
A Tisza Párt EP-képviselője a közösségi oldalán bőröndjével pózol. Magyar Pétert 32 napon át egyetlen alkalommal sem látták a munkahelyén, az Európai Parlament ülésein – hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet.

További versenyzők
Zsanai Mia
20
Siófok
Magyar Dóra
22
Sopron
Algács Lia
18
Győr
Cserneczky Laura Anna
22
Pápa
Tóth Evelin
27
Murakeresztúr
Türmer Zsófia
18
Törökszentmiklós
Sümeghy Laura
18
Szeged
Gősi Gabriella
18
Sárszentlőrinc
Mezei Virág
21
Orosháza
Csorba Petra
23
Csép
Balog Vivien
21
Szombathely
Fekete Fanni
22
Hajdúböszörmény
Fóris Andrea
18
Salgótarján
Horváth Lilla
18
Dunaújváros
Roskó Bianka
20
Nyírkarász
Kohán Anita
34
Budapest
Dakó Gréta
20
Kecskemét
Palik Bianka
21
Budapest
Hegyi Zsanett
21
Szigetszentmiklós
Schneider Szonja
21
Pécs
Leskó Panna
19
Gyöngyös
Korábbi fordulók
Korábbi versenyek