Ötmilliót kereshetett Magyar Péter munka nélkül
A jegyzőkönyvek szerint egyetlen ülésen sem bukkant fel a baloldali politikus.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került.
Viktória 22 éves 170 cm magas szerencsi lány, csillagjegye a kos. Középiskolai tanulmányai után egy önismereti útra indult, folyami hajókon dolgozott Közép-Európában, miközben számos kultúrát megismert, festői helyszíneken regénybe illő kalandokat élt át. A sport mindig is jelen volt az életében, imád jógázni. Az első fotózásán 18 évesen vett rész, egy ruházati üzletben kérték fel modellnek. Kedvenc ételei az olasz konyhából valók, imádja a mangó friss levét. Örök visszatérő zenei előadó számára Avicii, a „signature” illata pedig a Dior JAdore.
Orosz Viktória
22 Szerencs
Ötmilliót kereshetett Magyar Péter munka nélkül
A jegyzőkönyvek szerint egyetlen ülésen sem bukkant fel a baloldali politikus.
Menczer Tamás elmondta, hogyan fogják kiutaztatni a migránsokat Brüsszelbe
Ursula von der Leyen irodája elé viszik őket.
További versenyzők
Dakó Gréta
20
Kecskemét
Tóth Evelin
27
Murakeresztúr
Csorba Petra
23
Csép
Türmer Zsófia
18
Törökszentmiklós
Magyar Dóra
22
Sopron
Schneider Szonja
21
Pécs
Horváth Lilla
18
Dunaújváros
Zsanai Mia
20
Siófok
Mezei Virág
21
Orosháza
Cserneczky Laura Anna
22
Pápa
Fóris Andrea
18
Salgótarján
Hegyi Zsanett
21
Szigetszentmiklós
Balog Vivien
21
Szombathely
Roskó Bianka
20
Nyírkarász
Leskó Panna
19
Gyöngyös
Sümeghy Laura
18
Szeged
Gősi Gabriella
18
Sárszentlőrinc
Palik Bianka
21
Budapest
Algács Lia
18
Győr
Kohán Anita
34
Budapest
Fekete Fanni
22
Hajdúböszörmény
Korábbi fordulók
Korábbi versenyek