Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került. A szavazók között meghirdetett nyereményjáték nyertesei, akik egy-egy két főre szóló wellnessutalvánnyal gazdagodtak: Sz. László, H. K. Anikó Anna, R. Viktorné.

Balog Vivien

Szombathely, 21 éves

A 21 éves Vivien idén jelentkezett a ELTE Savaria Egyetemi Központ képi ábrázolás szakára. Érdekli a művészet, a művészettörténelem. Szabadidejében pedig alkot, és rendszeresen jár színházba, pszichológiai témájú könyveket olvas. Felsőfokon angolul, míg németül társalgási szinten beszél. A Tündérszépek 2024 szépségversenyre azért jelentkezett, hogy a nőiességet képviselje.

A 167 centiméter magas Vivien csillagjegye a bak, kedvenc étele nincs, de az ásványvizet szereti. Kedvenc előadója a Britney Spears, a parfümök közül az édesebb illatokat szereti.

További versenyzők

Korábbi fordulók

Korábbi versenyek

Adatvédelmi nyilatkozat Felhasználási feltételek Játékszabályzat