Ötmilliót kereshetett Magyar Péter munka nélkül
A jegyzőkönyvek szerint egyetlen ülésen sem bukkant fel a baloldali politikus.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került. A szavazók között meghirdetett nyereményjáték nyertesei, akik egy-egy két főre szóló wellnessutalvánnyal gazdagodtak: Sz. László, H. K. Anikó Anna, R. Viktorné.
Gabriella 169 cm magas, a vízöntő jegyében született. Kedvenc étele a rántott hús, kedvenc itala pedig az ásványvíz. Szívesen hallgat pop zenét, és a Tom Tailor parfümöt kedveli leginkább. Szekszárdon tanul az I. Béla gimnáziumban, nagyon szereti a családját és a gyerekeket, ezért is gondolkodik az óvónői hivatáson. Hobbija a lovaglás, Gabi nagy állatbarát is. A szépségiparban el tudná magát képzelni. Gabi egy mosolygós, pozitív gondolkodású lány. A Tündérszépek versenyére azért jelentkezett, mert szerette volna kipróbálni magát modellként.
Gősi Gabriella
18 Sárszentlőrinc
Ötmilliót kereshetett Magyar Péter munka nélkül
A jegyzőkönyvek szerint egyetlen ülésen sem bukkant fel a baloldali politikus.
Menczer Tamás elmondta, hogyan fogják kiutaztatni a migránsokat Brüsszelbe
Ursula von der Leyen irodája elé viszik őket.
További versenyzők
Hegyi Zsanett
21
Szigetszentmiklós
Palik Bianka
21
Budapest
Orosz Viktória
22
Szerencs
Magyar Dóra
22
Sopron
Algács Lia
18
Győr
Roskó Bianka
20
Nyírkarász
Zsanai Mia
20
Siófok
Türmer Zsófia
18
Törökszentmiklós
Fóris Andrea
18
Salgótarján
Balog Vivien
21
Szombathely
Kohán Anita
34
Budapest
Fekete Fanni
22
Hajdúböszörmény
Dakó Gréta
20
Kecskemét
Csorba Petra
23
Csép
Leskó Panna
19
Gyöngyös
Horváth Lilla
18
Dunaújváros
Sümeghy Laura
18
Szeged
Schneider Szonja
21
Pécs
Mezei Virág
21
Orosháza
Tóth Evelin
27
Murakeresztúr
Cserneczky Laura Anna
22
Pápa
Korábbi fordulók
Korábbi versenyek