Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került. A szavazók között meghirdetett nyereményjáték nyertesei, akik egy-egy két főre szóló wellnessutalvánnyal gazdagodtak: Sz. László, H. K. Anikó Anna, R. Viktorné.

Türmer Zsófia

Törökszentmiklós, 18 éves

Türmer Zsófia vagyok, 18 éves, a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium végzős, érettségiző tanulója. Már egészen kicsi korom óta szeretem a divatot, a ruhákat, az ékszereket. Az iskola mellett közel 2 éve modellkedem. Lassan 12 éve az életem része a lovaglás. Szabadidőmben szeretek sütni, a természetben lenni. 

Zsófia 180 centiméter magas, csillagjegye: oroszlán. Kedvenc étele a pizza, itala a limonádé. Szereti a Mamma Mia! Című filmben elhangzó Dancing Queen című dalt, kedvenc parfümje a Coco Chanel Mademoise illata.

További versenyzők

Korábbi fordulók

Korábbi versenyek

Adatvédelmi nyilatkozat Felhasználási feltételek Játékszabályzat