Tündérszépek – 2024
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került.
A 19 éves Barbara 165 cm magas, csillagjegye Bika. Kedvenc étele az édesburgonya, és a csirkemell minden változata, az italok közül a limonádé a favorit. Legszívesebben a Dopping című számot hallgatja Mikee Mykanic-től, az illatok közül pedig a Pepe Jeans-től a Cocktail Edition for Hert kedveli a legjobban. A Bethlen Gábor Szakközépiskolában végzett, most pincérnek tanul, és nagyon élvezi. Szeret sportolni, túrázni, a barátaival együtt tölteni az időt. Korábban is modellkedett, szerette volna egy nagyobb versenyen próbára tenni magát.