– Embermagasságú gazt láttam a pécsi központi temetőben – írta egyik olvasónk a napokban a DN Postabontás rovatában. – Nemrég voltam kint, hogy rendbe rakjam szeretteim sírhelyét, de nem tudtam megközelíteni, annyira benőtték a növények a területet már rögtön a járda mellett is. Nem vagyok magas, 160 centiméter körül, de a gaz nálam is magasabb volt. Megértem, hogy egy nagy területről van szó, amit rendben kell tartani a munkásoknak, de ilyet akkor sem lehet megengedni. Ekkora gaz nem két nap alatt nőtt ki.
Hozzátette, korábban mindig rendben tartották a területet, nem érti, most mi történt. Több olvasónk is hasonló állapotokról számolt be, és ahogy mondták, a peremtemetőket is elhanyagoltnak látják. A jelzések miatt szombaton mi is kimentünk a temetőbe, ahol azt tapasztaltuk, hogy a terület legnagyobb része rendezett volt, egy helyen láttuk, hogy magasabbra nőtt a fű, de azért közel sem embermagasságúra.
Ez egyébként megfelel a Biokom Nkft. tájékoztatásának, akik azt írták, hogy az öt peremtemetőt és a központi temető hatvan hektáros területének háromnegyedét múlt hét szerdáig lekaszálták, a megmaradt részt pedig a hét végéig tervezték rendbe rakni.
Jelentősen emelkedtek a költségek
A városüzemeltetési társaságot arról is megkérdeztük, miért lehet az, hogy olvasóink azt tapasztalják, mintha rendezetlenebbek lennének mostanában a pécsi temetők.
A Biokom válaszában azt írta, hogy a köztemető kaszálása rendkívül nehéz feladat, mivel a sorok között csak kézi erővel lehet kaszálni. Erre korábban közmunkaprogram keretében állt rendelkezésre munkaerő, ezt jelenleg szinte csak saját vagy bérelt munkásokkal tudják megoldani, ami rendkívüli módon megnöveli a költségeket. Hozzátették azonban, hogy a társaság ezzel együtt is igyekszik folyamatosan elvégezni ezt a munkát.