Kiraboltak egy pécsi Takarékbankot
Tavaly év végén egy sántikáló idősebb férfi szájmaszkkal az arcán ment be a pécsi Komlói úton lévő Takarékbankba. Egy cetlit tett az egyik alkalmazott elé, melyre az volt írva, hogy fegyver van nála és a bevételt követeli.
Úgy tudjuk, a férfi hárommillió forinttal távozott a bankból. A rendőrség nagy erőkkel kereste a bankrablót, a városból kivezető utakat azonnal lezárták, átvizsgáltak minden autót. A rablás után egy rövid közleményt adtak ki, hogy egy 60–65 éves férfit keresnek, aki valószínűleg sántított. A bankrablót azóta sem találták meg a rendőrök.
Kendőben ment be a dohányboltba
Egy férfi az arcát egy kendővel eltakarva ment be egy pécsi kertvárosi dohányboltba, ahol fegyvert fogott az eladónőre, és a bevételt követelte. A nő a fenyegetés hatására közel 250 ezer forintot adott át. A férfi ekkor felszólította a nőt, hogy tíz percig még maradjon az üzletben, majd a pénzt egy táskába rakta, és távozott, egy ismerőse lakására ment. A rendőrök itt fogták el a rablót. Az elrabolt pénz jelentős részét a lakásban megtalálták, így a bűncselekménnyel okozott kár nagyrészt megtérült. A férfi az eljárás kezdete óta letartóztatásban van.
Járta a szállodákat, ám a fizetés elmaradt
A rendőrségre 2019. február 17-én tettek bejelentést egy hajdúszoboszlói szálloda munkatársai, hogy egyik vendégük fizetés nélkül távozott. A nyomozók beazonosították az elkövetőt, akivel szemben elfogatóparancsot adtak ki. A szolnoki férfi közben áprilisban visszatért Hajdúszoboszlóra, és megszállt egy másik szállodában. A férfit egy szolgálaton kívüli rendőr felismerte, majd kollégái segítségével elfogták. A nyomozás során kiderült, hogy a férfi szállodáról szállodára járt, azonban sehol nem fizetett. Kiderült a notórius nem fizető Baranyába is ellátogatott, információink szerint Pécsen és Harkányban szállt meg, ahonnan szintén fizetés nélkül távozott.
Két csecsemőgyilkosság is történt
Tavaly év végén egy versendi nő megölte újszülött gyermekét, akinek holttestét megpróbálta elégetni. A rendőrök egy bejelentés alapján mentek ki a családi házhoz, ám a nő tagadta a szülést, de az orvosi vizsgálat ennek ellenkezőjét állapította meg. A nő ekkor már elmondta a rendőröknek, hogy valóban szült. A csecsemőt egy festékes vödörben rejtette el, amit az udvaron lévő szekrényben meg is találtak. A másik eset Magyarmecskén történt.
Autós üldözés szerelemféltés miatt
Szerelemféltésből kialakult vita miatt volt autós üldözés a baranyai megyeszékhelyen decemberben. Egy férfi mikor megtudta, hogy eltűnt feleségét egy másik férfival Pécs-Somogyban látták, rögtön kocsiba ült ismerőseivel és elindult megkeresni a nőt. Mikor egy másik autóban észrevette őt, üldözőbe vette, közben lövés is eldördült. A rendőrök a Zsolnay úton állították meg a két autót. Az üldöző autó vezetője, egy 27 éves kacsótai férfi és 31 éves helybeli társa ellen garázdaság elkövetése miatt nyomoztak a rendőrök.