– Miről szól ez a tárlat?
– Tavaszi virágok, nyári kertrészlet, őszi termések és téli csendéletek láthatók a 16 képen, emellett az arborétum hangulatát megidéző rövid vers, mese és egy fiktív történet mutatja be a növényegyüttes születését, szépségét. A tervünk pedig az, hogy így egészében elvisszük többfelé Baranyában az összeállítást.
– Mekkora anyaggal készült?
– Több száz felvétel, hiszen a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság alkalmazottjaként dokumentálom fotókkal a kert életét, amit archiválok és egy részét a kert közösségi oldalán is népszerűsítem. Most a bimbózó leánykökörcsinről került ki a netre egy friss fotóm.
– Nemzeti parkban dolgozik, ugyanakkor az önálló fotókiállításai igen gyakran kultúráról szólnak.
– Gyerekkorom óta rendszeresen járom a nagyvilágot, és nem vagyok az az üldögélős, vízparton napozós turista, kíváncsian keresem a helyi természet és kultúra érdekességeit. Eddig 37 országban fordultam meg öt kontinensen. Ahol pedig nemzeti park volt a közelben, azt sem hagytam ki. Emellett a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságon a marketing kiadványokhoz és mindenféle munkafolyamatokhoz készítek képeket.
– Milyen témakörök érdeklik, ha kilép a természetből?
– Az Európa Kulturális Fővárosa 2010 események kapcsán figyeltem fel Pécs építészeti szépségeire, az apró részletekre. Emellett az Ördögkatlan, a POSZT eseményein is ott vagyok évről évre, és bejárok a Pécsi Nemzeti Színház fotós próbáira is. Ezeken túl, a Mecsek rejtett titkait is szívesen megörökítem.
– Van olyan kép vagy sorozat, amire kifejezetten büszke?
– Nem szeretnék semmit kiemelni, mert nekem mindegyik nagyon fontos, hiszen nem lehet semmilyen pillanatot kétszer ugyanúgy elkapni.
– Van fotós álma?
– Peruban a Machu Picchu, remélem egyszer az is összejön.
– A hobbija a mestersége, jut még emellett egyébre is ideje?
– A Pécsi Animáció Története kiállítást és foglalkoztatót említeném a Király utca 9-ben, ahol a kezelő egyesületnek, a Total Artnak a tagja vagyok.
A nemzeti park „sajtófőnöke”
Komlós Attila 1975-ben született Pécsett. A Jókai Úti Általános Iskolába járt, a Széchenyi István Gimnáziumban érettségizett, a Janus Pannonius Tudományegyetemen diplomázott földrajz szakon, turizmus szakirányon 1999-ben. A Dél-dunántúli Regionális Marketing Igazgatóságon dolgozott 2006-ig, ekkor került a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósághoz, ahol azóta marketing és kommunikációs menedzserként programokat szervez, sajtóügyeket intéz. Tíz önálló tárlat mellett született egy könyve, egy másikat pedig (Gebauer Ernőről) szerkesztett. Nőtlen, Pécsett él.