Hallgassa élőben!
2020. 09. 03. 06:30 | [email protected]

Az újonnan felállított Covid-kommandó akciócsoportként, vígan poharazó drukkerek között fényesre sikálja a büfé padlózatát, majd sebtében fertőtleníti a nézőtéri korlátokat.

A lelátók első sorait csupán azért hagyja ki a takker-trió (vagy kvartett), mert ott a plexi óv és véd – igaz, el nem takar. Úgy, mint a hokimeccseken szokás. Mindez azonban még közel sem elégséges feltétel ahhoz, hogy élvonalbeli kézilabdameccset lehessen rendezni. Számos egyéb előírás vonatkozik a klubokra, amelyek aztán vagy tovább tudják tolni a megnövekedett terhek cipelését a létesítmény működtetőjére, vagy kénytelenek lesznek lenyelni a pirulát, legyen az bármilyen keserű. Apró betűs rész nélkül rögzítjük: ebben az esetben a mellékhatások meglehetősen súlyosak lehetnek, nem árt defibrillátor vagy lélegeztetőgép megléte.

Nem kevés igazság rejtőzik abban a kijelentésben, amely szerint

a koronavírus okozta járványhelyzetben az erősek még erősebbek lesznek, a gyengék még gyengébbek. Különösen érvényes ez a sportüzletág szereplőire.

Ahol kötéltáncos módjára megy a folytonos egyensúlyozás a bevételek növelése és a kiadások csökkentése érdekében, ott minden egyes, súlyos száz­ezreket felemésztő szigorítás lépés a szakadék felé. Még sincs más út.

A lét és a nemlét harcában a kivárásra játszás, az időnyerés közepette muszáj előremenekülni. A nézők nélküli, valódi meccs-hangulatot messze elkerülő párharcok csupán arra alkalmasak, hogy a szponzorok bizonyos elvárásai érvényesüljenek, és hogy maradjon tét, amiért edzeni kell – amíg lehet. Annál rosszabb ugyanis aligha képzelhető el, mint amikor a sportnak és a sportból élő személy házi karanténba szorítva próbálja fenntartani fizikális és mentális állapotát.

Közönség előtti, szurkolástól hangos, a győzelemtől örömittas drukkerek buzdítására több mint öt hónapos meccs-csend után a Gyöngyös–Szkopje Európa-liga férfi-kézilabda-mérkőzés szolgált kiváló példával. Eközben elmaradt a Veszprém–Kiel felkészülési találkozó Nagy László bakonyi sportigazgató pozitív vírustesztje miatt. A teremsportágak képviselőire (is) újra nehéz idők várnak. Zsúfolt versenynaptárhoz igazodva következhet az erőltetett menet annak érdekében, hogy még az idén lehessen menteni, ami menthető.

Leginkább persze futás ez a pénz után. Maszkban, steril, ám még inkább mesterkélt körülmények között, takkertrióval és plexivel.
Sietősen menekülve a „koronázás” elől.

Címkék