Olykor csak pár centi választja el a mennyt és a pokolt, és ezt a Debreceni VSC futballistái is megtapasztalták. Az NB I zárófordulójában a Paks elleni meccs hosszabbításában Szatmári lövése után a labda a kapuban álló Szabó Jánosról a bal kapufára, onnan szögletre vágódott, egy percre rá pedig Ferenczi lökete után a labda a felső lécről a gólvonalra pattant le, de nem volt bent, és az 1–1-es döntetlennel a házigazda kipottyant az élvonalból.
Ha valamelyik lövés beakad, akkor a szurkolók a vállukon viszik körbe a Nagyerdőben Szatmáriékat, meglehet, aztán meg sem állnak velük a Nagytemplomig, és diadalmámorban szedik le a mezeket róluk. A mezletépés éppenséggel így is megvolt, de azért, mert a dühös drukkerek szerint a játékosok méltatlannak bizonyultak a viselésére. S ugyan a csapatkapitány, a pályafutását ezzel a meccsel lezáró, mérhetetlenül elkeseredett Tőzsér Dániel azt mondta, megérti a drukkerek indulatait, azért ez így nagyon nincs jól.
Ha komolyabb nyugati futballkultúrában szurkolók azzal a szándékkal rohannak be a pályára, hogy jól elagyabugyálják a játékosokat, akkor a rendbontókat beazonosítják, és akár örökre kitiltják a stadionokból. Szerencsére azért nálunk sem jellemző ilyen szintű skandalum, de a 2003. május 30-i Ferencváros–Debrecen-mérkőzés örök memento, amikor a gól nélküli döntetlennel a Fradi elbukta az aranyat, ezt sok zöld-fehér szurkoló nem bírta elviselni, és az a Tököli Attila is kapott ütéseket, aki 26 gólt szerzett a szezonban.
Szombaton azt láttuk, hogy Haruna Garbát lökdösik, ráncigálják, aki az előző fordulóban a Mezőkövesd elleni idegenbeli meccset a hosszabbításban megnyerte a Lokinak, és visszahozta az esélyt a bentmaradásra.
A nigériai légiós arcáról lerítt, nem is érti, mi történik körülötte.
A Debrecen játékosai szombaton megtették, ami tőlük telt, s ha végül mégiscsak a Paks elleni 1–1 taszította őket a másodosztályba, a kiesésüket valójában nem ez okozta. Sokkal inkább az, hogy a tök utolsó Kaposvár ellen megszerezhető kilenc pontból csupán egyet gyűjtöttek be.
Az érthető, hogy ha az elmúlt másfél évtized legeredményesebb magyar csapata, a 2005 óta hét bajnoki címet nyert, egy BL-csoportkörbe is bejutott gárda száll alá a mélybe, sokkal nagyobb traumát okoz, mint ha egy az NB I-be csak átszállójegyet váltó csapat kerül vissza a második vonalba. Ám az indulatokat kordában kell tartani – vagy ha szükséges, tartatni –, ha az európai futballkultúra részei kívánunk lenni.
