Hallgassa élőben!
2020. 05. 14. 06:30 | [email protected]

Néhány órával azt követően robbant a bomba(hír), hogy napvilágot látott: a férfivízilabda OB I-ben a 2019/2020-as szezon alapszakaszát tekintve a ZF-Eger csapata áll az élen a nézőszámokat illetően. A tizennégy forduló alatt rendezett hét hazai mérkőzést 3400 érdeklődő látta a Bitskey-uszodában, ami átlagban 485 látogatót jelent. Ezzel a hevesiek fölényesen vezetnek az ebben az összehasonlításban második helyen álló Szolnok (2550/364) és a harmadik Miskolc (2050/292) előtt. További adalék, hogy a 16 gárdát felvonultató élvonalban öt vidéki egylet mögött első fővárosi csapatként az UVSE (1850/264) következik, majd pedig a hetedik helyen a bajnoki cím védője, a Ferencváros (1700/270) található. Nem a teljesség kedvéért, inkább csak apró felvillantásként: az BL-résztvevő OSC hét hazai meccsét összesen 900-an nézték meg úgy, hogy az Eger elleni utolsó összecsapást zárt kapuk mögött rendezték.

A pillanatnyi helyzet szerint nagyon úgy tűnik, hogy a március 13-án 15–9-es budapesti sikerrel zárult párharc több szempontból emlékezetes marad az egrieknek. A klubot működtető kft. fizetésképtelenségéről hét elején nyilvánosságra hozott információ és azt követő napok sokszor egymásnak ellentmondó hírei arra világítottak rá, miként okozhat zűrzavart, ha van, és miként, ha (már) nincs pénz egy klubnál.

A magyar bajnokságot háromszor (2011, 2013, 2014), a Magyar Kupát pedig négyszer (1972, 2007, 2008, 2016) nyert egyesületnél a vezetőedzőként Gerendás György fémjelezte korszakban ötször menetelt bajnoki döntőbe a gárda. Akkoriban elnökként dr. Halmos R. Péter gazdálkodott felelős módon, majd 2011 és 2018 között Bárány Attila irányításával gyarapodott az egylet nem elhanyagolandó mértékben a taotámogatásoknak köszönhetően (is). A jelenlegi ügyvezető elnök, a háromszoros olimpiai bajnok Szécsi Zoltán két évvel ezelőtti trónra lépését követően sem roppantak meg a (vár)falak, ám tavaly már – Nemzeti Úszó- és Vízilabda Olimpiai Központ ide, új Dr. Bárány István Sportuszoda oda – előjöttek a repedések.

Hibást, bűnöst, felelőst egyelőre nem találni, néhány nappal a D-Day múltán „csak” az a tény hat sokkolóan, mely szerint a honi vízilabdaélet vidéki fellegvára megdőlt.

Hogy akad-e megmentője a pólósport nézők által leglátogatottabb egyletének, ma még talány.

Az viszont nem kérdés, hogy az Egri Vízilabda Klubot veszni hagyni legalább akkor károkozással érne fel, mint az, hogy azt idáig „sikerült” juttatni.

Címkék