Először 1891-ben szerveztek bajnokságot francia klubokban ütögető férfiaknak,
az első győztes a Párizsban élő brit (ismeretlen keresztnevű) H. Briggs volt.
A nők hat évvel később, 1897-ben csatlakoztak a mezőnyhöz, majd 1902-ben vegyes párosban, 1907-ben pedig párosban is bemutatkozhattak.
A hazai klubtagság 1925-ig volt feltétele az indulásnak.
A francia fővárosban három különböző létesítmény adott otthont a tornának – sőt egyszer Bordeaux volt a házigazda -, mígnem 1928-ban felavatták a boulogne-i erdő melletti teniszközpontot, amely eredetileg azért épült, hogy a válogatott méltó környezetben védhesse meg címét a Davis Kupában.
A területet és a tornát Roland Garros pilótahadnagyról nevezték el, aki 1913-ban elsőként repülte át a Földközi-tengert.
Az „open era” 1968-as kezdetekor a Roland Garros volt az első Grand Slam-torna, amely nyitottá vált a profi játékosok előtt.
A Porte d’Auteuilnél 2006 óta hétfő helyett már vasárnap elkezdődik a játék, 2007-től pedig a férfiak és a nők ugyanakkora pénzdíjban részesülnek. A GS-versenyek közül előzőleg már csak a legkisebb alapterületű Roland Garrosnak nem volt befedhető stadionja, a Philippe Chatrier-ról elnevezett központi arénában az idén mutatkozik be a zárható tetőszerkezet. A második számú aréna, a Suzanne Lenglen várhatóan 2023-ban kap tetőt.
Az idén lesznek első ízben esti-éjszakai meccsek, ugyanis a négy nagy stadion nemrég villanyvilágítást kapott.
A Roland Garros legeredményesebbje egyesben Rafael Nadal és Chris Evert: a spanyol salakkirály tavaly 12-edszer emelhette magasba a Muskétások Kupáját, míg a nőknél az amerikai Evert hétszer vette át a Suzanne Lenglen Kupát 1974 és 1986 között.
Egyéniben két magyar győzelem született a Roland Garroson: 1947-ben Asbóth József 8:6, 7:5, 6:4-re győzött a dél-afrikai Eric Sturgess ellen, 1958-ban pedig Körmöczi Zsuzsa 6:4, 1:6, 6:2-re verte a brit Shirley Bloomert a döntőben. Párosban 1981-ben Taróczy Balázs (a svájci Heinz Güntharddal), 1986-ban Temesvári Andrea (az amerikai Martina Navratilova oldalán), tavaly pedig Babos Tímea (a francia Kristina Mladenoviccsal) lett bajnok Párizsban.
Forrás: MTI
Borítókép: Nadal és del Potro meccse a 2018-as Roland Garroson