„Egyértelmű, hogy a futballban szinte
az összes szabályt be kell tartani ahhoz, hogy folytatódhasson a játék
– nyilatkozott a támadó Sport Bildnek.
”Amíg sikerül a szabályokkal, rendelkezésekkel összhangban cselekedni, addig játszani fogunk. Akár még karanténban is.„
A koronavírus-járvány miatt március közepe óta szünetel a német Bundesliga, amelyet jelenleg a címvédő Bayern vezet négypontos előnnyel.
A bajnokság befejezésével kapcsolatban Müller a következőt fogalmazta meg:
”Ha végül mégsem fejezhetjük be a szezont, számunkra sportszakmai szempontból csak egyvalami fontos, hogy a tabella élén állunk. Hogy aztán ebben a különleges helyzetben megkapjuk-e a bajnoki címet vagy sem, számomra már nem számít.„
A 30 éves csatár arról is beszélt, hogy örülne, ha Manuel Neuer válogatott kapussal sikerülne megállapodnia a Bayernnek a szerződéshosszabbításról.
„Mindkét félnek még több mint egy év áll rendelkezésre ahhoz, hogy közelítsék az álláspontjaikat és végül megegyezésre jussanak, én pedig azt szeretném, hogy sikerüljön megállapodniuk”
– jelentette ki Müller.
Március végén a német sajtó arról írt, hogy a 34 esztendős kapus elutasította a müncheni klub ajánlatát, mert ő ötéves szerződést szeretne, miközben az egyesület csak 2023 nyaráig hosszabbítaná meg a 2021-ben lejáró megállapodást. Müller nemrég írt alá 2023 júniusáig a bajoroknál.
A támadó a pályafutásával kapcsolatban célként a Bajnokok Ligája megnyerését fogalmazta meg, azt mondta, 2013 után másodszor is szeretné a Bayernnel elhódítani a legrangosabb európai kupasorozat trófeáját.
„Jó lenne, ha az emberek utólag azt mondhatnák, Müller még 30 éves kora után is képes volt BL-t nyerni”
– fogalmazta meg vágyát a futballista.
A bajorok még az ugyancsak félbeszakadt BL-ben is versenyben vannak, a nyolcaddöntő első mérkőzésén 3-0-ra verték a Chelsea-t.
Forrás: MTI