A 18 éves középpályás az összecsapás után az európai szövetség (UEFA) honlapjának azt mondta: a második félidőben jobbak voltak az angol csapatnál.
„Jó gólokat szereztünk és megmutattuk, hogy megérdemelten vagyunk itt a sorozatban. Büszkék vagyunk, de alakulhattak volna jobban is a dolgok, és akkor ponttal távozhattunk volna”
– fogalmazott Szoboszlai, aki az első fordulóban góllal mutatkozott be a BL-ben.
A 71. percben lecserélt játékos hozzátette, amikor 3-0-s hátrányba kerültek, változtattak a játékrendszerükön, az új felállásban pedig sokkal jobban teljesítettek.
Virgil van Dijk, a Liverpool védője közölte, nem a negatívumokra akarnak koncentrálni, és tudják, hogy jobbnak kellett volna lenniük.
„Az első játékrész végén hitet adtunk nekik, a második félidőben pedig visszaengedtük őket a mérkőzésbe”
– összegzett a holland légiós.
Watch #Liverpool vs #salzburg ??❤️?highlights in the #uefachampionsleague #ucl #ChampionsLeague #liverpoollife #Liverpool #MoSalah #sadiomane #Liverpoolfc #haland #liverpoolfans #Salzburg #livsalz pic.twitter.com/r44HPUXSKo
— musicspora (@musicspora) October 2, 2019
Leipzig – Lyon
A másik magyar érdekeltségű összecsapáson a kapus Gulácsi Pétert és a védő Willi Orbánt foglalkoztató Leipzig két hatalmas védelmi hiba után kapott ki 2-0-ra a vendég Lyontól.
„Volt két ezerszázalékos gólhelyzetünk, ha azokat belőjük, nagyobb nyomás lett volna ellenfelünkön”
– fogalmazott a vereséget követően a lipcseieket irányító Julian Nagelsmann. A vezetőedző szerint jó mérkőzést játszottak a Lyonnal, de elkövettek két olyan hibát, amelyek miatt megbűnhődtek.
„Kétszer betaláltak, mert kétszer hibáztunk, nekünk pedig hiába voltak meg a lehetőségeink, nem tudtunk élni velük” – tette hozzá a szakember.
A két ziccert rontó csatár, Timo Werner úgy fogalmazott: ha belövi mindkét nagy helyzetét, másként alakult volna a találkozó.
„Ezt a keserű pirulát most le kell nyelni, sajnos nem tudok változtatni a történteken.
Remélem, legközelebb jobban megy majd, mert az eredmény ellenére szerintem jól játszottunk” – nyilatkozta Werner.
Két forduló után az E csoportban a Salzburg jelenleg három ponttal második, míg a G csoportban a lipcseiek ugyancsak három ponttal állnak. Szoboszlaiék október 23-án a Napolit, míg Gulácsiék az orosz Zenitet fogadják.
Borítókép: Szoboszlai és Trent Alexander-Arnold összecsapása a meccsen