A katalánok szakvezetője kifejtette: nem tartja valószínűnek, hogy az olasz gárda a Camp Nouban is képes lesz az egész mérkőzésen olyan zártan védekezni, mint tette azt a hazai összecsapáson. A Napoli Dries Mertens révén a 30. percben szerezte meg a vezetést, a mérkőzésen végig nagy mezőnyfölényben lévő, de az ellenfél kapujára kevés veszélyt jelentő vendégek az 57. percben Antoine Griezmann találatával egyenlítettek.
Dries Mertens Score amazing goal vs Barcelona (UCL) pic.twitter.com/MIGAqnUXkt
— Fianso (@FiansoMed) February 25, 2020
„Nehéz volt feltörni a Napolit, vagy veszélyes lehetőségeket kialakítani, mert a hazai játékosok sokat futottak, és mindenhol ott voltak”
– mondta. Hozzátette: erre a fegyelmezett teljesítményre az olaszok vendégként aligha lesznek képesek az egész mérkőzésen, ezért több gólhelyzet kidolgozására számít csapatától, amely szerinte a keddi mérkőzést végig irányította, az elért döntetlennel pedig elégedett.
La passe décisive de Nelson Semedo?? sur le but d’Antoine Griezmann?? ? #NAPBAR pic.twitter.com/BpqRlGaX2K
— Joueurs Portugais ?? (@JoueursPT) February 25, 2020
A nápolyi együttes vezetőedzője, Gennaro Gattuso azt mondta: „taktikailag szinte tökéletesen” játszottak, de még jobban is teljesíthettek volna.
„Amikor csapatként tudunk játszani, akkor jó teljesítményre vagyunk képesek. A Barcelonának azért kellett küzdeni, mert nagyon óvatosak voltunk. Egyetlen egyszer hibáztunk, amiért csalódott vagyok, mert ellenfelünknek ezt sikerült kihasználnia”
– nyilatkozta. Hozzátette: a párharc nem lefutott, de a továbbjutást illetően nehéz dolguk lesz, amit ennek ellenére megpróbálnak kiharcolni.
A március 18-i visszavágón Setién nem számíthat két alapemberére, a hajrában egy szabálytalansága után két sárga lapot is begyűjtő, így kiállított Arturo Vidalra, valamint az európai szövetség oldalán a mérkőzés legjobbjának választott Sergio Busquetsre, aki sárga lapos eltiltása miatt hiányzik majd.
Lorenzo Insigne, a nápolyiak csapatkapitány elmondta, a Barcelona aligha érzi meg a két játékos hiányát, mert erős a kerete. A csatár a visszavágón koncentrált játékot vár csapatától, valamint azt, hogy a továbbjutás érdekében több kockázatot vállalnak fel, mint otthon.
„Keserű eredmény a döntetlen, mert szurkolóink előtt, ennyi helyzettel többet is kaphattunk volna ettől a meccstől”
– mondta.
Forrás: MTI
Borítókép: Insigne, Vidal és Setién a nyolcaddöntő első meccsén Nápolyban