„Ha nem lennék letörve a kiesés miatt, akkor örülnék csapatom teljesítményének és győzelmének, mert többet kaptam a játékosaimtól ezen a meccsen, mint amire előzetesen számítottam. Azt hiszem, nagyszerűen játszottunk. Nem estünk szét, amikor az ellenfél büntetőből előnyt szerzett, és a fordításunkat követően, amikor már 2-1-re vezettünk, három vagy négy komolyabb lehetőségünk is volt a gólszerzésre” – mondta Sarri. Hozzátette: a BL-ben hat győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel nem lehetnek ott a nyolc között, miközben ilyen eredménysorral egy bajnoki rendszerű pontszámítással az első vagy a második helyen kellene állniuk.
A Juventust tavaly nyár óta irányító tréner a torinói jövőjével kapcsolatban – szerződése 2022 nyaráig szól – kiemelte: nem hinné, hogy a vezetők egyetlen meccs alapján hoznának döntést arról, valószínűbbnek tartja, hogy egészében értékelnek egy folyamatot. Sarri hozzátette: a koronavírus-járvány miatt egyébként is rendhagyó idény áll mögöttük.
„Több hónap telt el úgy, hogy semmilyen normális munkát nem tudtunk végezni. A játékosok csak zárt helyen edzhettek, azt is egyénileg, karanténban, majd jöttek a csapattréningek, és 48 nap alatt 14 mérkőzést játszottunk” – nyilatkozta. A Juventus bajnoki címét magabiztosan védte meg, és sorozatban kilencedszer lett aranyérmes a Serie A-ban.
A Juventus elnöke, Andrea Agnelli azt mondta a Sky Sport Italiának, hogy néhány napra szükségük van a szezon kiértékelésére. A Sarri szerződésének felbontására utaló újságírói kérdésekre nem válaszolt, viszont kifejezte ragaszkodását Cristiano Ronaldóhoz.
„A szezon mérlege nyilvánvalóan keserédes. Nagyon nehéz idény van mögöttünk, a klub történelemkönyvébe fantasztikus oldalt írtunk a sorozatban aratott kilencedik bajnoki aranyéremmel, mindezt egy olyan edző irányításával, aki az amatőr ligából ért fel a legmagasabb csúcsra.
A Bajnokok Ligája viszont természetesen csalódás mindannyiunk, a vezetők, a játékosok és a szurkolók számára egyaránt. Néhány napra szükségünk van, hogy mindent alaposan kiértékeljünk, átgondoljunk, majd megvitassuk, miként vágjunk neki a következő szezonnak” – mondta Agnelli. Hozzátette: a BL az elmúlt években álom volt számukra, mostantól viszont célkitűzéssé kell válnia. A kétszeres BEK/BL-győztes Juventus legutóbb 1996-ban ünnepelhetett végső győzelmet a legrangosabb európai kupasorozatban.
Az elnök a 35 éves Cristiano Ronaldót a BL-történet legjobb játékosának nevezte.
A portugál támadót a Juventus oszlopának tartja, és biztosra veszi, hogy nem távozik tőlük idő előtt, és kitölti 2022 nyaráig szóló szerződését.
A pénteki mérkőzésen duplázó Cristiano Ronaldo végül 37 góllal zárta a klubidényt, amellyel 95 éves rekordot döntött a Juventusnál.
Viszont aktuális csapata 2010 óta először nem jutott a BL-negyeddöntőbe: a Real Madridot a tíz évvel ezelőtti nyolcaddöntőben szintén a Lyon ejtette ki.
A torinói alakulattól négy év után – a Barcelonába – távozó Miralem Pjanic kiemelte: csalódás számára a nyolcaddöntős kiesés, mert a Juventusnak többre kell törekednie a legrangosabb európai kupasorozatban.
Anthony Lopes, a francia együttes portugál kapusa elmondta: óriási öröm számára a továbbjutás, amit nagyon nehéz volt kiharcolniuk.
„A csapat hihetetlen volt együtt és egyénileg is. Ez a siker a csapat érdeme. Az a célunk, hogy minél messzebbre jussunk a sorozatban, és jogunk van gondolni erre, mert akadtak, akik a mostani továbbjutásunkban is kételkedtek. Mi viszont hittünk benne, és erős akarattal meg is csináltuk” – nyilatkozta.
A koronavírus-járvány miatt öt hónapnyi szünet után pénteken újraindult BL-ben a nyolcaddöntő két visszavágója maradt hátra, amit szombaton (ma) este rendeznek. Azt követően a sorozat Lisszabonban az egymeccses negyeddöntőkkel folytatódik szerdától, az Olympique Lyon jövő szombaton Manchester Cityvel találkozik.