Liverpool – Bayern München
Jürgen Klopp, a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője elismerte, nem volt emlékezetes mérkőzés a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének keddi első találkozója, amelyen gól nélküli döntetlent játszottak a vendég Bayern Münchennel.
„Ez nem egy álomeredmény, de jónak mondható, kiindulási pontnak megfelelő. Nem olyan meccs volt, amire húsz év múlva is emlékezni fogunk”
– közölte a tréner, aki első alkalommal találkozott a Bayern Münchennel, amióta 2015-ben távozott a Borussia Dortmundtól.
Játékosai közül Jordan Henderson úgy vélekedett, elég sok helyzetük volt, amelyekből – különösen az első félidőben – egy vagy két gólt szerezhettek volna.
A Bayern negyedik alkalommal lépett pályára az Anfield Roadon, de továbbra sem tudott gólt szerezni. Ennek ellenére Serge Gnabry nem az eredménytelenséget emelte ki a lefújás utáni nyilatkozatában, hanem a védekezésüket dicsérte.
„Nyomást kellett gyakorolnunk a támadótriójukra, mert tudtuk, hogy a középpályásaik jól tartják meg a labdát. Fontos volt, hogy ne engedjük áttörni őket a védelmünkön” – magyarázta a német válogatott játékos.
Lyon – Barcelona
Lyonban sem született gól kedden, pedig a vendég
FC Barcelonának 24 lövési kísérlete volt, ám ezek közül csupán öt találta el a kaput.
„Odahaza erősek vagyunk, de tagadhatatlan, hogy az idegenbeli nulla-nulla veszélyes eredmény.
Ez nem a mi esténk volt”
– nyilatkozta Ernesto Valverde, a katalánok vezetőedzője. Hozzátette, érzése szerint jó formában vannak, jól játszottak, és jobb eredményt érdemeltek volna.
A Barcelona francia védője, Clement Lenglet szerint ellenfelük jól teljesített, különösen a portugál kapus, Anthony Lopes remekelt.
Az Olympique Lyon vezetőedzője, Bruno Génésio úgy vélekedett, túlságosan sok lehetőséget adtak a vendégeknek a második félidőben, illetve túl sokszor adták el a labdát, így újabb és újabb katalán akciókat kellett kivédekezniük.
A hátvéd Leo Dubois pozitívabban értékelt, szerinte a francia csapat szempontjából jó eredmény született, és még mindig van esélyük a továbbjutásra.
„Tudjuk, hogy kemény lesz a visszavágó, de szerintem képesek vagyunk messzire eljutni”
– szögezte le.
Mindkét párharcban március 13-án kerül sor a visszavágóra.
Borítókép: Valverde sem hitte el, hogy ennyi helyzetből nem lehet betalálni