Manchesterben védelmi megingást kihasználva Sterling góljával a 9. percben vezetéshez jutott a házigazda, amely a félidő közepéig kézben tartotta az irányítást. Akkor Benzema helyzete lendületet adott a vendégeknek, akik a francia csatár fejesével a 28. percben egyenlítettek. A második játékrészben végig az angolok diktálták a tempót, és Varane újabb óriási hibáját kihasználva Gabriel Jesus a 68. percben megszerezte a Manchester City győzelmét jelentő találatot. A spanyolokkal vezetőedzőként három BL-trófeát nyerő Zinédine Zidane vezetőedzőként először búcsúzott csapatával a kupasorozat egyenes kieséses szakaszában.
A torinói összecsapás első félidejében mindkét gárda büntetőből volt eredményes: a Lyon 12. percben megszerzett vezető találatára Cristiano Ronaldo révén a 43. percben válaszolt a Juventus. Az olasz együttes a szünet után is megőrizte mezőnyfölényét, és a portugál klasszis a 60. percben ismét eredményes volt, de a hátralévő időben a francia csapat már nem kapott újabb gólt, ami esetükben negyeddöntős részvételt jelentett.
A találkozókat zárt kapuk mögött rendezték, a két továbbjutó jövő szombaton egymással mérkőzik a negyeddöntőben.
A nyolcaddöntő hátralévő két találkozójára szombaton kerül sor, jövő hét szerdától pedig már Lisszabonban az egymeccses negyeddöntőkkel folytatódik a küzdelem.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó:
Manchester City (angol)-Real Madrid (spanyol) 2-1 (1-1)
gól: Sterling (9.), Gabriel Jesus (68.), illetve Benzema (28.)
Továbbjutott: a Manchester City kettős győzelemmel, 4-2-es összesítéssel.
Juventus (olasz)-Olympique Lyon (francia) 2-1 (1-1)
gól: Ronaldo (43., 60., előbbit 11-esből), illetve Depay (12., 11-esből)
Tj.: az Olympique Lyon 2-2-vel, idegenben szerzett góllal.
szombaton játsszák:
FC Barcelona (spanyol)-SSC Napoli (olasz) 21.00 (1-1)
Bayern München (német)-Chelsea (angol) 21.00 (3-0)
A nyolccsapatos torna (Lisszabon) sorsolása:
negyeddöntő:
augusztus 12. (helyszín: Estádio da Luz):
1. Atalanta (olasz) – Paris Saint-Germain (francia)
augusztus 13. (Estádio José Alvalade):
2. RB Leipzig (német)-Atlético Madrid (spanyol)
augusztus 14. (Estádio da Luz):
3. Napoli (olasz)/FC Barcelona (spanyol) – Chelsea (angol)/Bayern München (német)
augusztus 15. (Estádio José Alvalade):
4. Manchester City (angol)-Olympique Lyon (francia)
elődöntő:
augusztus 18. (Estádio da Luz):
2. negyeddöntő győztese-1. negyeddöntő győztese
augusztus 19. (Estádio José Alvalade):
4. negyeddöntő győztese-3. negyeddöntő győztese
döntő:
augusztus 23. (Estádio da Luz)
Borítókép: Raheem Sterling, a Manchester City játékosa ünnepli a Real Madrid elleni gólját a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágó mérkőzésén Manchesterben 2020. augusztus 7-én