A tabella első két helyezettjének összecsapása általában kiemelt jelentőséggel bír a bajnoki címért folyó harc szempontjából, a mostani esetben viszont 13 pont választja el a két együttest, így
a Napoli még akkor is nagyon messze maradna a torinóiaktól, ha nyerne.
A hazai vereség ugyanakkor formalitássá silányítaná a hátralévő 12 fordulót, amit a dél-olasz gárda minden bizonnyal szeretne elkerülni.
A két csapat utóbbi hetekben mutatott formája alapján
a Napoli tűnik esélyesebbnek, a Juventus ugyanis hetek óta kifejezetten rosszul futballozik,
s ugyan a bajnokságban ennek ellenére megnyerte meccseit, az Olasz Kupából simán kiesett, múlt héten Madridban pedig 2-0-ás vereséggel a kieséses szélére sodródott a Bajnokok Ligájában. Ráadásul a héten
Cristiano Ronaldo kisebb bokasérüléssel bajlódik, emiatt külön edzett társaitól, egyelőre kérdéses a játéka.
Lazio – Roma
Rómában a nyolcadik helyen álló Lazio lesz a pályaválasztó az ötödik AS Roma ellen egy olyan mérkőzésen, melyen mindkét gárdának fontos lenne a három pont megszerzése.
A csapatok egyaránt a még Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyért csatáznak,
amelytől a Roma mindössze egy pontra van jelenleg, míg a Lazio hétre, viszont a Sasok egy meccsel kevesebbet játszottak az előttük állóknál.
Szombaton a 150. bajnoki Derby della Capitale következik. Az eddigi meccseken 58 döntetlen mellett 54 Roma- és 37 Lazio-siker született.
Sinisa Mihajlovic kinevezése óta egy percet sem játszatta még Nagy Ádámot a Bolognában (18.), s erősen kérdéses, hogy a szerb szakember változtat-e ezen vasárnap, amikor egy közvetlen rivális, a szintén bennmaradásért küzdő Udinese (16.) vendége lesz a csapat.
Schäfer András együttese, a 13. Genoa a 19. Frosinonét fogadja.
Serie A, 26. forduló:
péntek:
Cagliari-Internazionale 20.30
szombat:
Empoli-Parma 15.00
AC Milan-Sassuolo 18.00
SS Lazio-AS Roma 20.30
vasárnap:
Torino-Chievo 12.30
Genoa-Frosinone 15.00
SPAL-Sampdoria 15.00
Udinese-Bologna 15.00
Atalanta-Fiorentina 18.00
Napoli-Juventus 20.30
A tabella:
1. Juventus 25 53-15 69 pont
2. Napoli 25 46-18 56
3. Internazionale 25 37-20 47
4. AC Milan 25 38-22 45
5. AS Roma 25 49-33 44
6. Torino 25 30-22 38
7. Atalanta 25 51-36 38
8. Lazio 24 33-27 38
9. Fiorentina 25 40-29 36
10. Sampdoria 25 41-32 36
11. Sassuolo 25 35-40 31
12. Parma 25 25-37 29
13. Genoa 25 32-41 29
14. Cagliari 25 21-36 24
15. SPAL 25 22-37 23
16. Udinese 24 19-31 22
17. Empoli 25 30-48 21
18. Bologna 25 19-38 18
19. Frosinone 25 19-49 16
20. Chievo 25 19-48 10
Borítókép: Ronaldo a Bologna elleni bajnoki meccsen