Az már szinte biztos, hogy nem a japán fővárosban, hanem Szapporóban rendezik ezeket a számokat.
- Az egyik javaslat szerint az északi Hokkaidó szigeten fekvő nagyvárosban augusztus 7-én lenne a férfi és női 20 kilométeres gyaloglás, másnap a férfi 50 kilométeres gyaloglás, míg a férfi és női maratont azonos napon, augusztus 9-én tartanák.
- A másik verzió alapján július 27-28-29-én, vagy július 28-29-30-án lenne az öt szám úgy, hogy a maratonfutók azonos napon versenyeznének. Utóbbi javaslat előnye, hogy nem ütközne a Tokióban tartandó többi atlétikai számmal, mivel a sportág stadionos programja július 31-én kezdődik.
A NOB koordinációs testülete ezen a héten tárgyal Tokióban, és nem akar úgy távozni a japán fővárosból, hogy nincs konszenzus. John Coates, az előkészületeket felügyelő bizottság vezetője még szerdán úgy fogalmazott, hogy szeretné, ha Tokió lakossága megértené és elfogadná, miért szükséges a módosítás.
Koike Juriko, Tokió kormányzója ugyanakkor „szörnyű megrázkódtatásnak” nevezte a NOB két hete meghozott, Szapporót bevonó döntését,
egyúttal követelte, hogy az ötkarikás testület részletekbe menően magyarázza el a lakosságnak, miért határozott így.
Coates már a múlt pénteken közölte a kormányzóval, hogy
nincs esély a döntés visszavonására, megváltoztatására.
A NOB illetékese a sajtó egybehangzó információi szerint egyértelműen jelezte, hogy a szervezet már döntött a kérdésben, és tekintettel a Tokióban várható hőségre, a sportolók egészségének védelme érdekében a fővárostól 800 kilométerre északra fekvő Szapporóban lesznek az érintett viadalok.
A két héttel ezelőtti bejelentésre reagálva a szervezők és Tokió vezetése múlt csütörtökön „mentőötlettel” állt elő, és az eredetileg tervezett 5.30-as és 6 órás rajtok helyett azt javasolta, hogy hajnali 3 órakor indítsák el a gyaloglókat és a maratonfutókat. A NOB ebbe nem egyezett bele, és végelegesen Szapporó mellett tette le a voksát.
A szeptember végi, október eleji dohai atlétikai világbajnokságon hasonló kihívásokkal küzdöttek a szervezők, akik éjfélkor indították a maratoni mezőnyt, amely így is 30 fokban és magas páratartalom mellett teljesítette a 42 195 méteres távot.
A várható hőség miatt Macuzava Sigefumi japán politikus a napokban levélben fordult Thomas Bach NOB-elnökhöz, hogy az olimpiai golftornát is a Tokiónál hűvösebb helyen kellene megtartani, és járjon el ez ügyben.
A 2020-as tokiói olimpiát július 24. és augusztus 9. között rendezik.
Forrás: MTI