A bajnokságban hatodik helyen álló Manchester United megköszönte az 55 éves portugál szakember munkáját, valamint jelezte, az idény végéig megbízott menedzser irányítja majd a „vörös ördögöket” – írja a Nemzeti Sport.
A korábban a Portónál, a Chelsea-nél, az Internazionalénál és a Real Madridnál is dolgozó edző 2016 nyarán lett a Manchester United menedzsere. Irányításával az együttes az első idényben a hatodik helyen végzett, a másodikban pedig ezüstérmes lett a PL-ben. Mourinho Európa-ligát, Ligakupát és angol Szuperkupát nyert a manchesteriekkel.
A mostani bajnokságban az MU 19 ponttal van lemaradva az éllovas Liverpool mögött, s tizeneggyel a Bajnokok Ligája-indulást jelentő negyedik helytől. A csapat tizenhét forduló alatt csupán 26 pontot szerzett, a legutóbbi fordulóban a listavezető Pool otthonában 3–1-re kikapott.
Manchester United has announced that Jose Mourinho has left the Club.
We would like to thank him for his work during his time at Manchester United and wish him success in the future. #MUFC
— Manchester United (@ManUtd) December 18, 2018
Mourinho 144 tétmérkőzésen volt a United menedzsere, a gárda ebből 84-et megnyert, 28-at pedig elvesztett. A portugállal a kispadon az MU 176 pontot szerzett a bajnokságban, ennél a Manchester City (222), a Tottenham (202), a Chelsea (200) és a Liverpool (196) is többet gyűjtött ezen időszak alatt.
A Sky Sports szerint a szezon végéig Michael Carrick, Mourinho eddigi segítője veszi át a csapat irányítását.
„A United 17 forduló után 19 ponttal van lemaradva a Liverpooltól,
a játékosok nagy része tudásától jócskán elmaradva teljesít, noha Mourinho százmilliókat költhetett”
– foglalta össze gondolatait Gary Lineker 80-szoros angol válogatott játékos, aki jelenleg szakértőként dolgozik.
Az MU korábbi csapatkapitánya, Gary Neville kifejtette, szerinte a jelenleg a Tottenhamnél dolgozó Mauricio Pochettino az ideális jelölt egykori klubjának.
„A csapat az elmúlt időszakban olyan edzőket foglalkoztatott, akik európai kupákat nyertek, szerintem azonban
olyan szakemberre van szükség, aki a labdarúgás három kulcselemében jó: a fiatalok beépítésében, a szórakoztató játékban és a győzelmekben”
– fogalmazott Neville az argentin trénerre utalva.
Érdekesség, Mourinhót szinte napra pontosan három éve (2015. december 17-én) a Chelsea menesztette.
Borítókép: AFP / Paul Ellis