Az ötödik Grand Slam-viadalnak is nevezett, 1000-es kategóriájú verseny rendezői vasárnap, a selejtezők rajtja előtt egy nappal határoztak a törlésről, miután szakemberekkel egyeztettek a vírus okozta veszélyekről.
„Jelenleg túl nagy kockázatot jelent egy ekkora méretű esemény Riverside megye lakosságára”
– mondta David Agus, a Dél-kaliforniai Egyetem egyik orvosa, akivel a szervezők konzultáltak.
Tommy Haas tornaigazgató kifejtette, nagyon csalódottak, de a szurkolók, játékosok, segítők és alkalmazottak egészsége a legfontosabb.
„Készen állunk arra, hogy egy másik időpontban megrendezzük a versenyt, és tanulmányozni fogjuk a lehetőségeket”
– tette hozzá a korábbi top 10-es német játékos.
A Los Angelestől 200 kilométerre található Indian Wellsben a 9,7 millió dolláros férfi és a 8,7 millió dollár összdíjazású női tornára 475 ezer nézőt vártak a szűk két hét során. A viadalon hagyományosan a legerősebb mezőny gyűlik össze, a legjobbak közül idén is mindenki nevezett, aki egészséges.
A szervezők tájékoztatása szerint a már megvásárolt jegyek árát visszafizetik.
Babos Tímea közösségi oldalán Kaliforniából adott helyzetjelentést:
„Ebben a megyében két koronavírusos eset van, és a környéken az átlagéletkor 77-78 év. Az emberek és a szervezők félnek attól, hogy mi történhet, a torna lemondása pedig óriási sokként ért mindenkit, nem gondoltam volna, hogy idáig fajulhat a helyzet. Valószínűleg ez egy óriási lavinát indíthat el. Nekünk két hét múlva lenne a miami verseny is, és ezek Grand Slam-nagyságú tornák, egyelőre nem tudjuk, hogy mi lesz. Nem tudom szavakba önteni, hogy mit érzek”
– mondta a Facebookon közzétett videoüzenetében.
„Ez most tényleg megtörtént? És mi mit csináljunk? Holnap kimegyünk a pályára zárt kapuk mögött edzeni? És mire eddzünk tulajdonképpen, hiszen lehet, hogy most minden versenyt törölni fognak? Elképesztő és hihetetlen”
– tette hozzá.
Fucsovics Márton, a múlt heti, debreceni Davis Kupa-selejtező hőse viszont egyelőre itthon marad.
„Marci a belgák legyőzése után, vasárnap szabadnapot kapott, és úgy volt, hogy hétfőn hajnalban repül Amerikába” – nyilatkozta a menedzsment részéről Pákay Péter.
„Még éjjel értesültünk az Indian Wells-i torna törléséről, így nem utazott el. Most itthon marad, egyelőre nem tudjuk, hogy pihenéssel vagy edzéssel tölti-e a következő napokat. Nehéz tervezni, mert teljes a káosz az ATP-nél, nem tudni, mi lesz a megvédendő pontokkal, mi alapján alakul a világranglista, és egyáltalán mikor lesz a következő verseny. Hallani már olyat is, hogy talán a miami tornát sem rendezik meg”
– tette hozzá.
Borítókép: Babos Tímea az amerikai Cori Gauff ellen játszik az amerikai nyílt teniszbajnokság női egyes versenyének második fordulójában a New York-i Flushing Meadowsban 2019. augusztus 29-én