Az első helyen kiemelt szerb játékos mindössze négy gémet veszített a német Jan-Lennard Struff elleni, bő egyórás mérkőzésén, és nyolcadik elődöntőjére készülhet ezen a viadalon. Fináléba hatszor jutott korábban, de csak egyszer győzött.
A legjobb négy között a spanyol Roberto Bautista Agut lesz az ellenfele az idén még veretlen (21 mérkőzés/21 győzelem) Djokovicnak.
Oszaka visszalépett, törölték a teljes csütörtöki programot
Néhány órával azt követően, hogy Oszaka Naomi elődöntőbe jutott a Cincinnatiből New Yorkba áthelyezett keménypályás tenisztorna szerdai játéknapján, a rasszizmus ellen tiltakozva visszalépett.
„Elsősorban fekete nő vagyok, csak aztán sportoló” – írta közösségi oldalán a japán anyától és haiti apától származó játékos.
„Mint fekete nő úgy érzem, sokkal fontosabb dolgokra kell azonnal ráirányítani a figyelmet, mint a teniszemre”.
A 22 éves japán játékos úgy véli, semmilyen komoly eredménye nem lesz annak, hogy nem lép pályára, de – mint indokolta döntését – ha párbeszéd kezdődik egy „nagyrészt fehér sportban”, az egy lépés a helyes irányba.
Oszaka, akinek a belga Elise Mertens lenne az ellenfele a legjobb négy között, azonnal támogatásra talált játékostársai körében, aminek az lett az eredménye, hogy a szervezők úgy döntöttek, egy napra felfüggesztik a játékot.
„A tenisz együttes álláspontot képvisel a faji egyenlőtlenségek és a társadalmi igazságtalanságok ellen, amelyek ismét előtérbe kerültek az Egyesült Államokban” – indokolta döntését közös közleményében a női tornákat szervező WTA, a férfi versenyeket szervező ATP és a sportág amerikai szövetsége, az USTA.
Észak-Amerikában az váltotta ki a sportolók újabb figyelemfelkeltő tiltakozáshullámát, hogy Wisconsin állam Kenosha nevű városában a rendőrök több lövéssel súlyosan megsebesítettek egy fekete férfit vasárnap este, emiatt tüntetésekre, összecsapásokra került sor. Szerdán a Milwaukee Bucks sem lépett pályára az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában, majd az egész szerdai programot törölték a ligában, de a tengerentúli baseball-liga (MLB) három mérkőzése is elmaradt emiatt.
Eredmények, negyeddöntő:
férfiak (4,7 millió dollár összdíjazás):
Djokovic (szerb, 1.)-Struff (német) 6:3, 6:1
Cicipasz (görög, 4.)-Opelka (amerikai) 5:6-nál Opelka feladta
Raonic (kanadai)-Krajinovic (szerb) 4:6, 7:6 (7-2), 7:5
korábban:
Bautista-Agut (spanyol, 8.)-Medvegyev (orosz, 3.) 1:6, 6:4, 6:3
Az elődöntőben: Djokovic-Bautista Agut, Cicipasz-Raonic
nők (1,9 millió dollár összdíjazás):
Azarenka (fehérorosz)-Dzsabur (tunéziai) 7:6 (11-9), 6:2
Konta (brit, 8.)-Szakkari (görög, 13.) 6:4, 6:3
korábban:
Oszaka (japán, 4.)-Kontaveit (észt, 12.) 4:6, 6:2, 7:5
Mertens (belga, 14.)-Pegula (amerikai) 6:1, 6:3
Az elődöntőben: Mertens-Oszaka (a japán játékos nem áll ki), Konta-Azarenka
Forrás: MTI