A Staples Centerben rendezett meccs a harmadik negyedben dőlt el, a Mavericks ugyanis 18 ponttal nyerte meg a nagyszünet utáni 12 percet, a záró játékrészben pedig nem engedte felzárkózni a hazaiakat.
A dallasiak nyerőembere ezúttal is Luka Doncic volt, aki 27 pontjából 21-et a második félidőben szerzett. Ugyanakkor társaitól komoly segítséget kapott, ugyanis még további négy dallasi kosaras szerzett legalább 15 pontot. Ezzel szemben a Lakersnél a két szupersztáron, Anthony Davisen (27 pont, 10 lepattanó) és LeBron Jamesen (25 pont, 9 lepattanó, 8 gólpassz) kívül egyedül Alex Caruso jutott el tíz pontig. Különösen Kyle Kuzma játszott gyengén, nyolc mezőnykísérletéből csupán egy volt sikeres.
A másik Los Angeles-i együttes, a Clippers viszont nagyon könnyedén, 25 ponttal győzött a vendég Washington Wizards ellen úgy, hogy az első félidőben eldöntötte a találkozót. A hazaiak 24 perc alatt 82 pontot szereztek, összességében pedig 150-nel zártak. Kawhi Leonard 34, Paul George 31 pontot szerzett, de Montrezl Harrell és Lou Williams is 20 fölé jutott.
A címvédő Toronto sorozatban a hetedik győzelmét aratta vasárnap, ráadásul meglepően simán, a Nyugati főcsoport hatodik helyén álló Utah Jazzt 20 ponttal múlta felül.
A Raptors az első félidőben ellenállhatatlanul játszott, támadásban és védekezésben is parádézott, így a nagyszünetre 40 pontos előnnyel vonulhatott el. Később pedig az is belefért a kanadai gárdának, hogy a második félidőben visszafogottan kosarazzon. A Torontóban nyolcan értek el legalább tíz pontot, a legjobb Pascal Siakam volt 35-tel.
Eredmények:
Brooklyn Nets-Miami Heat 106-109
Minnesota Timberwolves-Memphis Grizzlies 107-115
New York Knicks-Boston Celtics 104-113
Los Angeles Lakers-Dallas Mavericks 100-114
Detroit Pistons-San Antonio Spurs 132-98
New Orleans Pelicans-Oklahoma City Thunder 104-107
Orlando Magic-Golden State Warriors 100-96
Toronto Raptors-Utah Jazz 130-110
Los Angeles Clippers-Washington Wizards 150-125
Forrás: MTI