A Chelsea jutott be a labdarúgó Európa-liga fináléjába, miután az elődöntő csütörtöki visszavágóján tizenegyespárbajban jobbnak bizonyult a vendég Eintracht Frankfurtnál. Így angol házi döntő lesz, mivel az Arsenal már korábban továbblépett a Valencián.
Londonban a vendég Eintracht bátor játékkal kezdett, de miután a vendégek sok hibával játszottak, a kapura kevés veszélyt jelentettek.
A Chelsea húsz perc után vette át az irányítást, nem sokkal később Loftus-Cheek góljával előnyhöz is jutott.
A Frankfurt a szünet után is nyílt játékot vállalt fel, főként attól jutott plusz erőhöz, hogy Jovic a 49. percben egyenlített. A 21 éves támadó a szezonban 14 El-meccsen 10 gólt szerzett, a Chelsea ellen mindkét meccsen betalált.
A félidő közepén ismét mezőnyfölénybe került a Chelsea, de helyzetet ritkán alakított ki. Miután az eredmény nem változott, jöhetett a hosszabbítás.
A ráadás első felvonásában a vendégek két óriási gólhelyzete maradt kihasználatlanul, a másodikban viszont a Chelsea irányított, de hiába került a labda a hajrában a frankfurti kapuba, kapustámadás miatt nem ítélt gólt a játékvezető.
A tizenegyespárbajban két kör után 2-1-re még a németek vezettek, de negyedik és ötödik játékosuk lövését is védte Kepa, így a tizediknek érkező Eden Hazard sikeres rúgása továbbjutást ért a Chelsea-nek.
Érdekesség, hogy a Bajnokok Ligájában szintén két angol együttes, a Liverpool és a Tottenham Hotspur vívja a finálét. Hasonlóra, hogy a két sorozat döntőjében egy nemzet képviselői legyenek, korábban még nem volt példa.
Az Arsenal másodszor döntős a második számú európai kupasorozatban, 2000-ben büntetőpárbajban maradt alul a török Galatasarayjal szemben. A Chelsea is egyszer jutott eddig El-döntőbe, viszont 2013-ban legyőzte a Benficát.
Az Európa-liga fináléját május 29-én, Bakuban játsszák.
Európa-liga, elődöntő, visszavágó:
Chelsea (angol)-Eintracht Frankfurt (német) 1-1 (1-0, 1-1, 1-1), tizenegyesekkel: 4-3
gólszerzők: Loftus-Cheek (28.), illetve Jovic (49.)
Továbbjutott: a Chelsea, 2-2-es összesítés után tizenegyesekkel.
Forrás: MTI