A BL-ben eddig csak az Ajaxnak sikerült az, amire most a Tottenhamnek lenne szüksége a továbbjutáshoz: úgy jutni a fináléba, hogy az elődöntő első felvonását saját közönsége előtt elveszítette. Ezt a bravúrt az amszterdamiak az 1995/96-os idényben hajtották végre, amikor a Panathinaikosz 1-0-ra győzött Hollandiában, a második találkozón azonban, Görögországban 3-0-s vendégsiker született.
Múlt heti, londoni győzelmével a holland együttes a harmadik idegenbeli sikerét aratta az egyenes kiesés szakaszban, ami nagyon jó előjel számára. Ez a BL-ben eddig csupán két csapatnak, a 2012/13-as szezonban a Bayern Münchennek, valamint a 2017/18-as idényben Real Madridnak jött össze, végül mindkét gárda elhódította a legrangosabb klubtrófeát.
A Tottenhamnek bizakodásra adhat okot, hogy az Ajax legutóbbi hét, egyenes kiesés szakaszban rendezett hazai meccsét nem tudta megnyerni, az viszont a hollandok esélyeit növeli, hogy 27-ből csak két olyan nemzetközi párharcot buktak el, melynek első mérkőzését idegenben megnyerték. Ezzel szemben a Tottenhamnek három olyan európai kupapárharca volt már, amikor elveszítette otthon az első meccset, fordítani azonban még egyszer sem sikerült.
Mauricio Pochettino, az angolok szakvezetője több kulcsjátékosra, köztük a sérült Harry Kane-re nem számíthat, ugyanakkor visszatérhet a csapatba a Manchester City elleni negyeddöntő egyik hőse, Szon Hung Min. Az argentin szakember a klub honlapjának a tartalékos összeállítással és az egygólos hátránnyal kapcsolatban azt mondta: az előjelek „nem a legjobbak”, de most nem szabad ezekre gondolniuk, össze kell fogniuk, hogy együtt legyenek úrra a nehézségeiken és érjék el céljukat.
„Ez az a pillanat, amikor nem lehet sokat beszélni, mert a munkát a pályán kell elvégezni”
– nyilatkozta. Hozzátette: tudják, hogy mit kell tenniük, és igyekeznek ennek megfelelően teljesíteni.
Az argentin tréner hangsúlyozta: játékosai és szurkolóik is csalódottak voltak, amiért az első, hazai felvonás során gyengén kezdtek, de nem érzik, hogy ne maradt volna esélyük a továbbjutásra.
„Lehetséges, ha bátran és győztes mentalitással játszol. Ez a legfontosabb”
– mondta.
A két csapat közelmúltbéli formáját tekintve ugyancsak az Ajax az esélyesebb, hiszen legutóbbi 17 tétmérkőzéséből 15-öt megnyert – köztük vasárnap a Holland Kupa döntőjét -, míg a Tottenham az elmúlt tizenegy bajnokijából hetet elveszített, a szezonban pedig összesen 19 vereségnél jár már, amire a 2008/09-es idény óta nem volt példa a klubnál.
Erik ten Hag, az Ajax edzője a kupagyőzelem után kiemelte: örülnek a trófeának, de azzal még nem laktak jól.
„A kupagyőzelem lendületet és önbizalmat ad nekünk”
– mondta a tréner.
Játékosa, Daley Blind szerint a vasárnapi mérkőzés ideális felkészülés volt számukra a szerdai találkozóra, és reményét fejezte ki, hogy a szezont nem azzal az egy trófeával zárják.
Az Ajax a bajnokságban két fordulóval a zárás előtt az élen áll, de hozzá hasonlóan ugyancsak 80 pontja van a PSV Eindhovennek.
A 21 órakor kezdődő amszterdami találkozó játékvezetője a német Felix Brych lesz.
Forrás: MTI
Borítókép: az Ajax csapatkapitánya, Matthijs de Ligt és Lucas Moura üldözi a labdát az első meccsen