– Három gyerek és három felnőtt tábor is lement már, mindkettőből hátravan még kettő-kettő – mondta lapunknak Bodnár Imre, az OVE elnöke. – A nyári időszakban összesen mintegy hatvan gyereket tanítunk meg vitorlázni, az utóbbi tizenöt év tekintetében valószínűleg most vonzottuk magunkhoz a legtöbb fiatalt, aminek nagyon örülünk. Természetesen minden résztvevő nagyon élvezi az egyhetes táborokat, amelyek során megesik, hogy hajóval mennek ebédelni az egyik büféhez, és volt olyan, hogy a Balatonra is elvittük őket vitorlázni. A felnőttek számára megszervezett hétvégi képzéseink is népszerűek, idén mintegy ötven jelentkező ismerkedhet meg nálunk a sportággal.
Az egyesület természetesen azoknak a kezét sem engedi el, akik a korábbi években táboroztak náluk: azok a gyerekek, akiknek van kedvük, nem mellesleg tehetségesek is, versenyzőképző programban vesznek részt. A képzést egy kiváló szakember, az olimpikon Székely Antal irányítja, a két edző pedig Vincze Gábor és Fi János.
– Fontos számunkra, hogy versenyzőket neveljünk. Volt olyan időszak, amikor jelentős Optimist-élet volt a Pécsi-tavon, egy versenyen hetven–nyolcvanas mezőny is összejött, s a klub színeit tíz–tizenkét gyerek képviselte. Most is ez a célunk, szeretnénk kialakítani egy tíz–húsz fős versenyzői csoportot – fogalmazott Bodnár Imre.
Az egyesület idén még két nagy verseny házigazdája lesz, augusztus utolsó hétvégéjén rendezik meg a Compass Vitorlás Napokat, az Orfűi évadzáróra pedig október első hétvégéjén kerül majd sor. Persze az OVE versenyzői nem csak „hazai pályán” mérettetik meg magukat, ott vannak a különböző országos viadalokon is: a Velencei Tavi Vitorlás Héten a Finn hajóosztályt például Székely Antal nyerte meg, aki a hejőkeresztúri versenyen is első helyen végzett, ugyanitt Farkas József negyedik lett.