Remek eredményekkel zárta dr. Tóth Andrea, a Dunaszekcsői Sportegyesület versenyzője a Komárom-Esztergom megyei Ászáron rendezett A kategóriás fogathajtó Magyar Derbyt. A tizenhat eredetileg nevezett magyar kettes fogat közül összetettben harmadik helyezést ért el, míg a kettes fogatok kétcsillagos nemzetközi versenyében negyedik lett.
Az első versenyszámot, a díjhajtást még pénteken rendezték. Ekkor Tóth Andrea a 150 Maestoso Gaetana X és Bonus összeállítású, szürke lipicaiakból álló kettes fogatával indult. A teljesítményét a harmadik helyre pontozta a nemzetközi bírói testület. Az elért 46,98-as pontszáma pedig egyéni csúcs számára az A kategóriában.
Másnap a maratonhajtás következett, amelyen a baranyai versenyző egy új összeállítást próbált ki. Ez egy kicsit vissza is vetette teljesítményét, mert láthatóan fokozatosan csiszolódott össze az éles versenykörülmények között az új páros, 150 Maestoso Gaetana X és Manó. A duóban rejlő potenciál csak a maratonakadályok második felére kezdett megmutatkozni. Ez pedig így azt jelentette, hogy Tóth Andrea fogatával csak a 8. helyet szerezte meg.
Az utolsó versenyszámra, az akadályhajtásra vasárnap került sor, ahol az ötödik helyet szerezte meg Tóth Andrea, mivel két verőhibája is volt. Igaz, a futam krónikájához hozzátartozik, hogy a versenyző itt is kísérletezett, a korábbi versenyeken megszokotthoz képest másik hintóval hajtott. Azonban ő teljesítette a leggyorsabban a pályát, ugyanazt a kettőst befogva, amellyel a díjhajtásban a kimagasló eredményt érte el.
Az eredmények
Összesítésben a Magyar Derbyn a kettesfogatok között Osztertág Kristóf (Vecsés) végzett az élen, mellé pedig Szabó Roland (Dadi LKE) állhatott a dobogóra Tóth Andre előtt.
Az egyesfogatok esetében Orosz Mária (Champions Team), Kun Andrea (Tápióság) és Lantos Gábor (Lantos LSE) lett a sorrend, míg a négyesfogatok megmérettetéseit követően Dobrovitz József (Vecsés), ifj. Dobrovitz József (Vecsés) és Szakács Róbert (Nyírbátor) állt a dobogóra.