A már hagyományosan év elején megtartott esemény jó híre az utóbbi években egész Magyarországot bejárta, hiszen idén hazánk kilenc megyéjéből és a fővárosból is érkeztek sportolók. Az igencsak tiszteletet parancsoló, több mint száz kilométeres megmérettetést a negyvennégy vállalkozóból pontosan a fele teljesítette, de mindenki megtalálta a magának kényelmes távot.
Az indulók reggel hat órakor sötétben, ködben a szederkényi focipálya mellett gyülekeztek és rajtoltak el. Első körben ötvennégy kilométert tettek meg, majd a legkitartóbbak egy kis pihenő után még 48-at. A – szintén szederkényi – célállomásra késő délután érkeztek meg, ahol kemencés csülökkel és szomjoltókkal lepték meg őket a szervezők. A távot egyedül Bognár Ákos teljesítette tíz óra alatt, de többen is remek időt futottak.
– Ez az örömfutás kiválóan alkalmas arra, hogy akik később komolyabb versenyen vesznek részt, felmérjék, hol tartanak a felkészülésben
– mondta lapunknak Inhoff József, az esemény egyik megálmodója és szervezője. – Ráadásul magán a sportteljesítményen kívül is számos olyan dolgot tapasztaltunk, amely hatalmas öröm volt számunkra. A környékbeli települések polgármestereinek és dolgozóinak segítőkészsége és hozzáállása példaértékű volt. Minden frissítőponton teával, süteménnyel, kávéval és vízzel vártak bennünket, sőt, volt, ahol palacsintát vagy libazsíros kenyeret kaptunk – tette hozzá.
Inhoff József emellett külön kiemelte a Bólyi Polgárőr Egyesület munkáját, akik a dermesztő hideg ellenére órákon át őrizték a futók biztonságát és segítették az útvonal pontos tartását.Szabó D.
Varga Szilvia lett a legjobb női induló
A 100 km-es futás eredményei: 1. Bognár Ákos (9:57:23), 2. Csábrák András (10:14:42). 3. Sélley Gábor (10:23:44), 4. Kovács Ádám (10:32:53), 5. Varju Vilmos (10:53:37), 6. Rácz Gábor (10:58:15), 7. Varga Szilvia (10:59:58), 8. Káldi Péter (11:07:17), 9. Nagykéri György (11:43:33), 10. Szilágyi Gyula (11:33:30).