A németországi Drebkauban rendezik meg a kettesfogathajtó világbajnokságot, amelyen először szerepel majd baranyai versenyző: dr. Tóth Andrea képviseli a megyét a 24 ország több mint 84 fogatát felvonultató mezőnyben. A viadalra kétévente kerül sor, először 1985-ben tartották meg, és soha annyi résztvevő nem volt még rajta, amennyire most indul.
A Dunaszekcsői Sportegyesület színeiben hajtó dr. Tóth Andrea szürke lipicai lovakból álló fogatával vesz részt a világbajnokságon: 150 Gaetana Maestoso X, Manó és Ricardo utazik majd Németországba. A kiváló női hajtó edzője és segédhajtója Kecskeméti László lesz, aki korábban kiváló eredményeket ért el, egyéni világbajnok kettesfogatban, továbbá aranyérmes volt csapat-vb-n négyesfogatban.
– A díjhajtásra két nap alatt kerül sor, aztán szombaton jön a maraton-, majd vasárnap az akadályhajtás – mondta lapunknak dr. Tóth Andrea, aki csak 2014-ben tanult meg fogatot hajtani. – Én utóbbiban kezdtem a pályafutásomat, talán ebben a számban vagyok a legerősebb. De a legutóbb Lengyelországban megrendezett nemzetközi versenyen a másik két hajtásban is jó eredményeket értem el.
A kettesfogathajtó világbajnokságok közül eddig mindössze az elsőn, az angliai Sandringhamben megrendezett versenyen volt magyar színekben női résztvevő, Szabó Erika, dr. Tóth Andrea tehát mindössze a második magyar, aki a gyengébb nemet képviseli. S hogy mire számít a kiváló ellenfelek között? Egy középmezőnyös helyezéssel már elégedett lenne, árulta el, ha a huszonötödik–harmincadik helyek környékén végezne, boldogan zárná a vb-t.
– Nagyon sok mindentől függ az, hogy milyen eredményt érünk el. Beleszól az időjárás, természetesen mindkét pályán lévő lónak és nekem is jó napot kell kifognom, és persze fontos az is, hogy a hosszú út során semmi baj ne történjen, több mint ezer kilométer vár ránk – fogalmazott dr. Tóth Andrea, hozzátéve, hogy nem lesz számára ismeretlen a pálya, ugyanis tavaly direkt indultak ott egy versenyen arra gondolva, hátha részt vehetnek majd az idei világbajnokságon.