A Magyar Úszó Szövetség lehetőséget biztosított a kluboknak is, hogy – szintidőhöz kötve – részt vegyenek a hétvégén megrendezett FINA Világkupán a Duna Arénában. A PSN Zrt. színeit tizenöten képviselték a nemzetközi megmérettetésen, ahol a világsztárokkal egy melegítőmedencében készülhettek a versenyekre. Az augusztusi junior vb-n váltóval negyedik helyet elérő Jászó Ádám például a világ- és Európa Bajnok Milák Kristóffal szerepelt egy futamon.
– Ugyan még csak három hete zajlanak az edzések, így nagy egyéni csúcsokat nem vártunk, de nagyon szépen úsztak a versenyzőink
– mondta lapunknak Jancsik Árpád, a PSN Zrt. úszó szakosztályának vezetője.
– Nagyon feldobta őket a légkör, a világ legjobbjaival lehettek egy medencében, ami az időeredményeikre is jó hatással volt. Délutánonként pedig élőben nézhették a döntőket, ami szintén órási élmény volt számukra.
Ráadásul pécsi vonatkozású sikereknek többször is tapsolhattak a baranyai tehetségek, hiszen Jakabos Zsuzsanna remekelt, két aranyat, három ezüstöt és egy bronzérmet zsebelte be, Biczó Bence 200 pillangón győzött, Szentes Bence pedig 50 méter háton lett második.
– Nagyszerű volt a szervezés, a szurkolók pedig megidézték a 2017-es világbajnokság atmoszféráját, nagyszerű hangulatot teremtettek – mesélte Jancsik. – Jászó Ádám háton a kilencedik legjobb időt úszta, így nem sokon múlott, hogy neki is szorítsunk az egyik fináléban. De reméljük, jövőre már döntőzik egy világkupán.
Jó hír a magyar úszósport szerelmesei számára, hogy a pécsi klub augusztus 8-án műtött olimpiai bronz- és Európai bajnoki ezüst és bronzérmes kiválósága, Kenderesi Tamás visszatért a medencébe, és gőzerővel készül a 2020-as tokiói olimpiára.
A PSN Zrt. versenyzői a FINA Világkupán: Jászó Ádám, Patczai Zsigmond, Séner Martin, Péter Alex, Szabó Patrik, Szabó Donát, Hartmann Máté, Fekete Bálint, Pónya Botond, Sztázics Angyalka, Scharre Alexandra, Péter Virág, Patczai Rozi, Bujdosó Eszter, Kárpáti Dalma. Edző: Petrov Anatolij.