A favoritok között tartották számon a Budapest Maraton előtt Szabó Tündét, aki bizonyította is, nem hiába vélekedtek így vele kapcsolatban. Négy perccel gyorsabban ért célba legközelebbi vetélytársánál.
Az egyéni célját is sikerült elérnie a versenyen
– Akkor húztam el a riválisoktól, amikor vége volt a szembeszeles szakasznak
– mesélte Szabó Tünde, a riói olimpikon. – Huszonnyolc kilométer után úgy döntöttem, inkább futok egyedül, onnantól kezdve nyugodtabb volt a versenyem. Nagyon elégedett voltam, mert a végén sikerült gyorsan futnom. A célom a 2:44-en belüli idő elérése volt ebben az évben, azért hajráztam. Tavaly címvédőként második lettem, most jobb időt akartam elérni magamhoz képest és ez sikerült. A heti száz kilométerek azt jelentik, gyorsabban futok kevesebbet, sikerült lefogynom, nincs rajtam plusz izom, nem fárasztom magam feleslegesen, ugyanakkor szálkásodtam is.
A podgoricai és a pisai maratonin is indulna
A Budapest Maratonnal természetesen nem ért véget a sportoló idénye. Még több megmérettetésen igyekszik részt venni a koronavírus miatti hosszú tornák nélküli időszakot követően. Több külföldi versenyt is tervbe vett.
– Két hét múlva a mezei futó országos bajnokságon, majd négy hét múlva a podgoricai maratonin, azon kívül esetleg a pisai maratonin indulnék.
Ebben az évben nagyon jó versenyeim maradtak el, ami nem érintett jól, mert nem volt elég bevételem, a jövedelmemet korábban külföldről szereztem, tehát a járvány hatásai nálam is megszorítással jártak.
Szorgalmas, csak kicsit önfejű sportoló
Szabó Tünde a PVSK egyesületénél Freier Balázs kezei alatt dolgozik. A tréner terelte a maratoni távok felé az olimpikont.
– Tünde nagyon szorgalmas, szereti is a futást, csak egy kicsit önfejű – nyilatkozta tanítványáról a tréner. – Amikor Dombóvárról Pécsre került, én beszéltem rá a maratonra, az alacsony termete és gyors lábai is emellett szólnak. Most négy perccel előzte meg a második helyezettet, ami körülbelül egy kilométernek felel meg. Igazi nagy PVSK-s siker jutott a versenyidény végére.
Úszóként kezdte, tizenegy évesen lett atléta
Szabó Tünde 1989. február 8-án született Dombóváron. Nyolctól tizenegy éves koráig úszott, ezt követően kezdett futni. Tizennyolc esztendősen állt rá az utcai versenyszámokra. Majd 2014. márciusában futotta első maratoni versenyét. A 2016-os riói olimpián 157 induló közül a 154 cm magas, 46 kilós atléta a 83. helyet szerezte meg. Kisgyermekként rajzversenyt nyert, ma a hosszú futások mellett szabadidejében kertészkedik. 2010-ben, 21 éves korában gyermeket vállalt, a szülés után két hónapot hagyott ki. A fia most kilenc éves, sportos szellemben neveli.