– Hogyan kerül egy orosz edzőnő Pécsre?
– Az egyesületnek szüksége volt egy edzőre, és mindenképp egy orosz szakembert szerettek volna hozni. Egy honfitársam akkor már itt dolgozott, és ő ajánlott engem – emlékezett vissza Jekatyerina Dologa, a Pécsi RGSE vezetőedzője. – Amikor idejöttem, még Kozármislenyben volt a székhelyünk, és hét tanítvánnyal kezdtem el foglalkozni, jelen pillanatban pedig majdnem százan vagyunk a pécsi egyesületben.
– Szinte minden sikeres ritmikusgimnasztika-klub élén orosz edző van, mit jelent hazájában ez a sport?
– Az életet. Nálunk nem klubok vagy egyesületek vannak, hanem sportiskolák, ahol szakedzők profi módszerekkel készítik fel a gyerekeket. Én hét éven keresztül, egyetemi szinten tanultam a szakmát, hogy taníthassam. A sportpszichológián keresztül a sportpedagógiától a fiziológiáig mindenben otthon kell lenni, úgy mint egy orvosi egyetemen.
– Már tíz éve itt van, ráadásul a nyelvet is nagyon jól beszéli. Jól érzi magát nálunk?
– Nagyon! Beleszerettem az országba, megszerettem az embereket és az itteni kultúrát. Ha kapnék egy jó ajánlatot máshonnan, akkor sem mennék el innen, hiszen felelősséggel tartozom a gyerekek iránt, bízunk egymásban. Szerencsére kiváló a kapcsolatom a tanítványokkal, példát szeretnék mutatni nekik. Viszont a minimális távolságot mindig meg kell tartani, nálunk nem anya-lánya viszonyról van szó. Van otthon szülő, aki simogatja őket, nekem más a dolgom.
– Szigorú a tanítványaival?
– Inkább úgy mondanám, hogy precíz és őszinte vagyok. Feleslegesen soha nem bántok senkit, de ha valaki rosszul csinál valamit, akkor nem fogom hitegetni, nehogy a versenyen érje csalódás. Ennek ellenére minden tanítványomnál azt próbálom elérni, hogy bízzon magában. A magabiztosság rendkívül fontos, és annak hiánya az egyik legnagyobb probléma Magyarországon.
– Pontosan mire gondol?
– Sokszor hallom azt a mondatot, hogy „minek csináljam, úgysem lesz belőle semmi”. Nálunk Oroszországban ilyen nincs, ha valami elsőre nem megy, addigra próbálkozunk, amíg nem sikerül. Ezt a mentalitást szeretném Pécsett is átadni.
– Minden egyes napját az RG tölti ki?
– Én csak ebben látom magam. Ha éppen nincs edzés vagy verseny, akkor szinte szenvedek az unalomtól. De óriási szerencsém van, mivel azt csinálom, amit nagyon szeretek.
Sikeres a klub
A harminchét éves Jekatyerina Dologa tíz évvel ezelőtt az oroszországi Krasznodarból érkezett Magyarországra. Hazájában ritmikus gimnasztika szakon sportegyetemet végzett, majd tíz évet dolgozott ott edzőként. A Kozármislenyi Sportegyesület RG szakosztályánál kezdődött baranyai pályafutása, jelenleg a Pécsi RGSE vezetőedzője. A klub mára a legjobb vidéki egyesületévé lépett elő, köszönhetően a Magyar Kupán és az országos bajnokságon, valamint az egyéni és együttes kéziszer csapatversenyeken elért jó eredményeknek. Emellett az egyesület versenyzői tavaly tizennégy nemzetközi versenyen vettek részt, köztük Európa- és világbajnokságon is. A felnőtt válogatott Németh Virág a vb-n 19., a junior válogatott Ákoshegyi Eszter pedig az Eb-n 13. lett. Ma már majdnem százan sportolnak a pécsi klubnál, a legkisebb tag 3,5, a legidősebb pedig tizenhét esztendős.