Az MLSZ 1983-ban írt ki először hivatalos országos bajnokságot a női mezőny számára és 1984-ben a Budapest válogatott szerepelt egy olaszországi tornán és játszott itthon Bécs csapatával. Ezek után kerülhetett sor az első hivatalos válogatott mérkőzésre. A németek elleni csapat Siófokon így állt fel: Kiss Mária, Bukovszki Jenőné, Kiss Lászlóné, Matskássyné Boda Mária, Jenei Anikó – Lovász Gyöngyi, Bárfy Ágnes, Szegediné Lojd Zsuzsa – Vrábel Ibolya (Markovics Magdolna), Kern Edit, Keresztes Zsuzsanna (Tóth Ilona). A szövetségi edző Tóth Ferenc volt. A győztes gólt Vrábel szerezte a 35. percben.
Nem mindennapi, hogy az akkori együttesben négy asszony szerepelt. Érdekesség, hogy Lovász civilben a fővárosi László Kórházban dolgozott leltárosként, ide kellett a kikérőt küldeni, hogy az akkori szokások szerint fizetés nélküli szabadságra engedjék a mérkőzések idejére.
A válogatott találkozók előtt háromnapos összetartásokat szerveztek, a III. Ker. TVE pályáján készültek és kis napipénzt is kaptak. A szerelésük, amiben pályára léptek, nem új volt, a férfi csapatok használt mezeiben játszottak, amiket aztán gondosan le kellett adniuk.
Az évek során Pécsről is többen kerültek be a legjobbak közé, így válogatott lett például az a két játékos is, akik még ma is játszanak: Ferencz Éva (55) és Rácz Mária Marianna (47) is felhúzhatta magára a címeres mezt. Most mindketten a Görcsönyi KSE focistái, ez a gárda a Tolna megyei bajnokságban lép pályára.
Csányi Sándor, az MLSZ nemrég újabb 5 évre megválasztott elnöke egyébként az elektronikus tisztújító küldöttközgyűlésen beszámolójában kitért a női futball magyarországi helyzetére és eddigi fejlődésére is. Tőle hangzott el, hogy nálunk a hölgy labdarúgók száma meghaladja a 30 ezret. A sportvezető célként tűzte ki, hogy növeljék a nézőszámot a lányok-asszonyok mérkőzésein.
Korosztályos válogatottak is vannak
Baranyában női fociban az MLE R-Bus csapata a legutóbbi idényben esett ki az NB I-ből, most az NB II. Nyugati-csoportjának listavezetője, 100 százalékos teljesítménnyel (13-ból 13 győzelem) és imponáló gólkülönbséggel (109-2). A Görcsöny KSE a négy együttesből álló Tolna megyei bajnokságban játszik, veretlenül áll az élen. Tolnában idén még nem rendeztek meccset. A Pécsi Sportoldában 2016 óta fociznak lányok, egy év múlva már hivatalos pontvadászatban indultak. Az U14-es gárdájuk az NB I-ben vesz részt. A sportegyesületnek több korosztályos magyar és egy román válogatott kerettagja van
Képünk illusztráció.