– Még a vírushelyzet előtt jött a hír, hogy klubot váltott. Miért volt erre szükség?
– Nem váltottam – vágta rá a pécsi születésű Európa-bajnok úszó, Jakabos Zsuzsanna. – Ezt mindenki sajnos félreérti. Tavaly indult az ISL-verseny, aminek idén ősszel lesz elvileg a folytatása. Itt csapatokba rendeződve versenyeznek az úszók, és itt igazoltam át, de nem klubot váltottam. Ez nincs befolyással a hétköznapjaimra. Ez csak egy pár verseny, ahol eldöntjük, milyen színekben indulunk.
– Inkább csalódott volt vagy azok táborába tartozott, akik örültek az olimpia elhalasztásának? Hiszen így van még egy éve rákészülni Tokióra.
– Nehéz ezt így kijelenteni, hogy örültem. Ha az tölti ki az ember napjait, hogy készül egy versenyre, nehezen tud örülni, ha azt lefújják. Viszont a döntést megelőző hetekben már érezhető volt, hogy el fog maradni. Az összes versenyünket, az összes kvalifikációt leállították a világ minden táján. Így azért érdekes lett volna, ha az olimpiai bizottság azt mondja, rendben, csináljuk. Fel is készültem rá, másrészről pedig sokkal nagyobb bajok vannak most a világban. Nem kellene azon keseregnünk, hogy egy versenyt később rendeznek meg. Ez egy elhanyagolható probléma ahhoz képest, hogy embereknek megszűnik a munkája, vagy ki tudja mi történik még. Az a legfontosabb most, hogy mindenki egészséges maradjon. Én is féltem a szeretteimet, és egyáltalán nem tudok azon keseregni, hogy nem mehetek az olimpiára. Mindennek megpróbálom a pozitív oldalát nézni.
– A közösségi oldalain szívesen is osztja meg az új felfedezéseit. Egyik nap például fürdőruhában betont tört. Honnan jönnek az ilyen ötletek?
– Az élet hozza. Nem tartalomgyártó vagyok, nem az a fő cél, hogy megosszak valamit az interneten, hanem ami velem történik, és úgy gondolom, vicces vagy tanulságos, érdekes lehet, azt megosztom. Persze ez csak egy kis része annak, amivel telnek a napjaim, mert sok minden nem kerül föl az internetre. De egyáltalán nem unatkozom, mert folyamatosan van valami, amivel foglalkozom. Iskolám is van. Szerencsére nem halasztottam ezt a félévet az olimpiai felkészülés miatt, pedig nagyon gondolkoztam rajta. Ez most éppen jól jött, mert így ezzel tudok most kicsit többet foglalkozni.
– Akkor teljesen átalakult a napi programja?
– Nem álltam le teljesen. Így egy előrehozott nyári szünetünk lett, hogy aztán amikor visszatérhetünk az uszodába, ne kelljen szünetet tartani. Próbálom aktívan tölteni a napjaimat. Nyilván víz nélkül, de amennyire lehet azért próbálok mozogni. Amúgy sem szoktam nyári szünetre elmenni. Hiába mondják az edzők, hogy most pihenő, akkor is szoktam kondizni, jógázni, ezt-azt csinálni.
– Milyen formában érezte magát a kényszerű szünet előtt?
– Jó formában éreztem magam. Teljesen mindegy végül is, de az előző ősz jól ment, és a világkupák, az Európa-bajnokság is. Ott is érmeket tudtam szerezni. Jó időszakban voltam. Egyszerűen ezt kell majd folytatni, és meglátjuk.
Negatív tesztek
Bár korábban több, körülbelül tizenöt magyar válogatott úszó koronavírus-tesztje is pozitív eredményt mutatott, már mindegyikőjük letöltötte a kéthetest karantént, és a legújabb tesztjük már negatív eredményt hozott. A Magyar Nemzetnek Sós Dániel, a Kentucky állambeli Louisville Egyetem harmadéves közgazdászhallgatója, a magyar olimpiai keret tagja nyilatkozott arról, hogy komoly tüneteket ő sem produkált a betegség alatt, csak tüsszögött és néha melegnek érezte a homlokát. Szüleihez viszont az elmúlt öt hétben nem ment közel, nehogy bajuk legyen. Azt is elmondta, hogy bár minden társa negatív tesztet produkált, azt még mindig nem tudják, hogy mikor ugorhatnak legközelebb medencébe – a Magyar Úszó Szövetség erről is hamarosan dönthet – addig pedig úgy oldják meg a mozgást, ahogy tudják. De ettől függetlenül az olimpiával kel és fekszik nap mint nap.