– Kellemes meglepetés lehetett ez a meghívó.
– Ez most nem lepett meg különösebben, mert már tavaly is ott voltam a korosztályos válogatott keretében – mesélte lapunknak a 16 éves, 180 centis balátlövő. – Ezúttal háromnapos edzőtáborozáson vehettem részt Balatonbogláron, ahol két mérkőzést is játszottunk: mindkettőn pályára léptem, s mind a NEKA, mind a Fradi elleni meccset megnyertük. Látszott ugyan, hogy nem igazán vagyunk még összeszokva, de van még elég időnk, elvégre a 2019-es EYOF-ra készülünk.
– Addig egyénileg is sokat fejlődhet, köszönhetően annak, hogy Mislenyben nem csak az első osztályban szereplő ifiknél, hanem az NB II.-es felnőtteknél is játszik, sőt, az NB I. B-s együttesben is bemutatkozott.
– Pécsen kezdtem a kézilabdázást, s jól tettem, hogy két év után eljöttem Kozármislenybe, mert itt tényleg sokat tudok fejlődni. Nagyon örülök annak, hogy ennyi lehetőséget kapok, mert érzem, hogy a hasznomra válik.
– A rövid távú célja most nyilván az, hogy ottragadjon az ifi válogatottban és kijusson az EYOF-ra. Mi a távolabbi célja, vágya, mit szeretne elérni?
– Természetesen nagyon szeretnék ott lenni a jövő évi ifjúsági olimpián, biztosan hatalmas élmény lenne. A későbbiekben az elsődleges célom az, hogy szeretnék az élvonalban kézilabdázni, s a felnőtt válogatottba is be akarok kerülni. A legnagyobb álmom pedig nem más, mint hogy egyszer ott lehessek a felnőtt olimpián. Mindent megteszek azért, hogy ez összejöjjön, nekem tényleg mindenem a kézilabda. Nem mellesleg a szüleim is nagyon sokat segítenek, minden meccsemen ott vannak, szorítanak nekem.
– Ilyen fiatalon valószínűleg van példaképe. Kinek a játéka, személyisége, mentalitása fogta meg a leginkább?
– Két példaképem is van, mindkettő külföldi, s nyilván nem meglepő, hogy mindketten a posztomon játszanak. Egyikük a horvát válogatott Andrea Penezics, a másik pedig a román válogatott Cristina Neagu. Ők a nagy kedvenceim. Sokat nézem a játékukat, próbálok minél többet ellesni tőlük, figyelem, bizonyos helyzetekben mit és hogyan csinálnak.