Még öt forduló van vissza a bajnokságból, az MLE-Sportmap App együttese négyszer idegenben játszik (ellenfelei: az első FTC, az ötödik Astra, a hatodik Győr, a harmadik Diósgyőr), míg otthon csak egyszer lép pályára, Kozármislenyben a negyedik Haladást fogadja.
A sorsolás nagyon nehéz, márpedig több mérkőzést meg kellene nyernie ahhoz, hogy megússza a kiesést. Az élvonalmezőnyt nyolc csapatos, egy kieső lesz, egy pedig osztályozóra kényszerül. Jelenleg utolsó a gárda, 3 pontja van, az előtte osztályozós helyen álló Szent Mihály Szegednek 9, és a Tisza-partiaknak sokkal jobb is a gólkülönbségük.
– Van még esélyünk, nem adjuk fel, az utolsó pillanatig harcolunk – fogalmazta meg Rack Róbert elnök-tulajdonos-szakosztályvezető. – Hatalmas a különbség az NB II. és az élvonal között, ezért súlyos vereségekkel kezdtük a bajnokságot. Aztán az igazolásoknak is köszönhetően, megszoktuk az NB I. légkörét és már szorosabb eredményeket értünk el. Igaz, az előre játékkal még most is komoly gondjaink vannak. Ha kapnánk még egy évet az NB I-ben, akkor sikerülne stabil csapatot kialakítani.
Az MLE-Sportmap Appnél abban is bíznak, hogy létszámemelés lesz a női élvonalban, ezt már évek óta rebesgetik, erre irányuló kérelem már benn van az MLSZ-nél, a csapatok is támogatják. Ha kiesik az MLE és nem lesz létszámemelés, akkor a következő szezonban már vissza szeretne kerülni.
– Ebben az esetben megtartanánk a csapat gerincét és több játéklehetőséget adnánk a magyar játékosoknak – mondta Rack. – Hét külföldi labdarúgónk volt, három horvát és egy-egy szerb, szlovén, német, valamint bosnyák. A szerbet már elküldtük, mert nem voltunk megelégedve vele. Ha tényleg NB II. lesz belőle, akkor ügyelünk arra, hogy környékbeli magyar lányokat igazoljunk és játszassuk őket, felkészítve az új szerzeményeket az NB I-re. Csakhogy nagyon nehéz jó hazai futballistákat találni. Megpályáztuk, hogy utánpótlás-elitközpont legyünk, ha ez sikerül, akkor megreformáljuk az utánpótlás-nevelést.