Ahogy korábban lapunkban is megírtuk, a Szentlőrinc alapvetően nem nyerni szokott jönni Pécsre – a vendégek az elmúlt három évben rendre pont nélkül mehettek haza. Azt persze nem mondjuk, hogy ezért akartak volna mindenképpen győzedelmeskedni, egyszerűen arról van szó, hogy egy baranyai csatában bármi előfordulhat: nincs például hosszú utazás, ami elveszi az erőt, nincsen teljesen ismeretlen ellenfél, és nincsen végtelenül ellenséges hangulat.
Összességében azért mindezek ellenére elmondhatjuk, hogy a találkozó előtt a PMFC sikerére számítottak a legtöbben. A pécsieknek nagyon kellett a három pont, meg is nyomták a mérkőzés elejét, nem látszódott senkin, hogy koronavírus-problémák miatt korábban még az is felmerült (igaz, halványan), hogy nem is lesz meccs.
De megnyomta az elejét a Szentlőrinc is – az első negyedórában például 3-3 helyzetet jegyezhettünk fel. Aztán a játékrész második felében ütemet váltott a házigazda, egyre gyakrabban kerültek a szentlőrinci kapu elé. A gól azonban végül nem egy formás támadásból, hanem egy kezezés utáni büntetőből érkezett – igaz, ez kábé semennyire nem zavarta a tomboló hazai szurkolókat.
A második játékrészben mintha megismétlődött volna a mérkőzés eleje: ismét felváltva jöttek a helyzetek, mindkét kapu előtt, azonban a gól nem akart megszületni. A pécsiek ugyanakkor két sárgát is begyűjtöttek, szóval a feszültség tényleg tapintható volt. Akkor meg pláne, amikor a pécsi Grabant két perc alatt két sárgát kapott, így a többieknél jó fél órával előbb mehetett megismerkedni a zuhanyzó meleg vízével. Fél órát kellett kihúznia a pécsieknek emberhátrányban, ami finoman szólva sem tűnt egyszerűnek: a Szentlőrinc ugyanis érthető módon vérszemet kapott, s egyre-másra vezette a támadásokat. Ugyanakkor a hazaiak sem lassítottak, parázs zárást (és villogó sárga, illetve piros lapokat) láthattak a nézők – és egy nagy gólt, Adamcsek a lefújás előtt szabadrúgásból talált be.
PMFC–SZENTLŐRINC 2-0 (1-0)
Pécs, PMFC Stadion, 3500 néző. Vezette: Horváth, Rózsa, dr. Bede.
PMFC: Helesfay – Rácz L., Króner, Preklet – Sági, Futó, Geiger (Gajág), Katona L. (Keresztes B.) – Grabant, Tihanyi (Admacsek), Kónya. Vezetőedző: Vas László.
Szentlőrinc: Slakta – Molnár R., Havas, Dulló, Nagy B. – Fröhlich, Hleba (Kovács), Kapronczai – Harsányi (Lehoczky), Sili, Vajda (Kondor). Vezetőedző: Marián Sluka. Gól: Grabant (41. p., büntetőből), Adamcsek (89. p). Sárga: Sági, Geiger, Fröhlich, Grabant, Futó, ill. Hleba, Dulló, Sili. Piros: Grabant, ill. Lehoczky, Molnár.
További eredmények:
Soroksár – Aqvital FC Csákvár 4-3, Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre 0-2, DEAC – ETO FC Győr 3-2, Gyirmót FC Győr – Szolnoki MÁV FC 1-1, Kaposvári Rákóczi FC – Szombathelyi Haladás 0-0, Szeged-Csanád GA – BFC Siófok 2-1, Nyíregyháza Spartacus – Kazincbarcika SC 1-0, FC Ajka – Budaörs 1-5.