Keszthely Egy baráti társaságból alakult elszánt pécsi vitorláscsapat az előző balatoni Kékszalagon, azaz Európa legnagyobb tókerülő versenyén a 650 induló közül a 12. helyen végzett. A Solarkraft-Thunderbird Sailing Team versenyzői már 2015-ös megalakulásuk óta a világ- és Európa-bajnok, tizenháromszoros Kékszalag-győztes Litkey Farkas segítségével készülnek, ráadásul tavaly óta egy Extreme 40-es katamaránnal szelik a vizeket, amely a szél sebességének akár háromszorosával is képes száguldani. Az idei szezonban a baranyaiak még jobb eredményeket szeretnének elérni.
– Egy álmunk vált valóra azzal, hogy be tudtuk szerezni ezt a katamaránt. Mindig is tátott szájjal néztük a vízen ezeket a nagy rombolókat, és tavaly Litkey Farkas tanácsára végül vettünk egy Extreme 40-est – mesélte lapunknak Behek István, a Solarkraft-Thunderbird Sailing Team kormányosa és tulajdonosa.
– A tavalyi évet arra szántuk, hogy szokjuk a hajót és egymást, és minden versenyen célba szerettünk volna érni. Idén már az eredményeket is szeretnénk szállítani, s ennek szellemében heti szinten edzünk, és havonta fogunk versenyeken indulni. A szezon a Pünkösdi Regattával kezdődik meg, majd a Fehérszalagot, Kékszalagot, Szüreti Regattát és a High Tech Regattát célozzuk meg.
Behek hozzátette, hogy a katamarán gyorsaságának titka és különlegessége, hogy a többi vitorlással ellentétben két hajótesttel rendelkezik, ráadásul egy bizonyos szélsebességnél egy talpra emelkedik, s az Extreme 40-es körülbelül 30 csomóval is képes száguldani, ami több mint 50 km/h-t jelent.
Méretes a hajó
Az Extreme 40-es katamarán hossza 12,19, szélessége 7,92, árbóca 19 méter, teljes vitorlafelülete 100 négyzetméter (75 nm nagyvitorla, 25 nm orrvitorla), vitorlafelülete bő szélben 210 nm. Sebessége ideális körülmények között meghaladhatja a 30 csomót (több mint 50 km/h-át). A hajó legénysége öt főből áll, őket egy motorcsónak kíséri két személlyel. A csapat báziskikötője Keszthelyen van.
A hajó tagjai: Behek István, Szabados Attila, Hergert Lajos, Horváth Viktor, Barta Dávid.
A motoros hajó tagjai: Pelle Gábor, Heindl Zoltán.