Patocskai János (59) befejezte. Negyvenöt évet töltött a labdarúgásban, 22-t aktív játékosként, 23-at pedig edzőként.
– Sokan kételkedtek, még magam is, de eldöntöttem, hogy abbahagyom – mondta Patocskai. – Pályafutásom legszebb éveit Harkányban töltöttem, ahol csaknem 15 esztendőn keresztül az a megtiszteltetés ért, hogy én lehettem annak a kitűnő együttesnek a csapatkapitánya. 1978-tól szerepeltem a megye I. és II. osztályban, körülbelül 350 mérkőzésem volt. Nem egyszer játszottunk 300-400 néző előtt, ugyanis abban az időben a focicsapatot hazai kötődésű fiatalok alkották. Edzőként irányítottam megyei I.-es felnőtt gárdát is, de az utánpótlás-nevelésben is lehúztam 10-10 évet Siklóson, illetve Harkányban. Szigetváron álltam utoljára a kispad mellett a harkányi ifjúságiak szakvezetőjeként. Sok nagyon jó és ügyes játékos fordult meg a kezeim közt, gólkirályaim is voltak.
Patocskai büszke arra, hogy bárhol is tűnik fel Baranyában, mindenhol ismerik, sőt elismerik. A „Baranya Megye Labdarúgásáért” kitüntető cím birtokosa (2009-ben kapta meg) sosem volt kispadon ülő típus, csapataival végigpörögte a mérkőzéseket. Nagyon szeretett győzni, úgy véli, még ha azt mondják is, hogy utánpótlásban nem számít az eredmény, neki nagyon is fontos volt. Ahogy fogalmaz, létszámgondjai sohasem voltak, ám tett is érte, hogy ne is legyenek. Előfordult, hogy saját kocsival, kisbusszal ment a játékosokért.
– Köszönöm a szurkolóinknak, szülőknek a biztatást, a szeretetet és az együtt átélt győzelmeket. Köszönöm vezetőimnek, munkatársaimnak, akik biztosították, hogy hétről-hétre a pálya szélén lehessek. És persze természetesen külön köszönet a feleségemnek, Katinak, valamint a lányaimnak, Bettikének és Kittikének, hogy idáig eljutottam, mindig velem voltak és vannak. A biztos családi háttér mindennél többet ér.
Szegeden kezdődött a pályafutása
Patocskai János 1959. október 8-án született Siklóson. Első csapata, amiben játszott, a Szegedi VSE-ifi volt, mivel a tanulmányait is Szeged városában végezte. 1978-ban jött vissza Baranya megyébe, majd Harkányban folytatta labdarúgó pályafutását, de szerepelt játékosként vokányi, kémesi és siklósi színekben is. Házas és két leánygyermek édesapja. Negyvenegy éve a MÁV a munkahelye, ahol jelenleg forgalmi vonalirányító.