Bár az első futamon még a francia Yann Ehrlacher rajt-cél győzelmet aratott úgy, hogy a verseny leggyorsabb körét is ő futotta, a folytatás már a magyar versenyző kiváló teljesítményéről szólt. A fordított rajtrácsnak köszönhetően a francia Aurélien Comte indulhatott a pole pozícióból, mellőle pedig a másik magyar versenyző, Boldizs Bence startolt, nem kellett sokáig várni, hogy Michelisz az első helyért szálljon harcba. Már az első kör végén megelőzte honfitársát, és azonnal Comte üldözésébe kezdett. Végül a negyedik kör 15-ös kanyarjáig kellett várni arra, hogy Michelisz egy gyönyörű manőverrel az élre álljon. Ráadásul Comtét a harmadik magyar pilóta, Tassi Attila is elkezdte támadni, emiatt pedig a baranyai versenyző el tudott nyúlni a mezőnytől.
Ezt követően Michelisz helye már nem forgott veszélyben, viszont Tassi és Comte küzdelmének egyik nyertese a szlovák Mato Homola lett, aki a magyart megelőzve harmadik helyen ért célba.Az 1. futam dobogósai: 1. Yann Ehrlacher (francia) Cyan Racing, 2. Néstor Girolami (argentin) Münnich Motorsport, 3. Mikel Azcona (spanyol) CUPRA Racing. A 2. futam dobogósai: 1. Michelisz Norbert (magyar) BRC Hyundai, 2. Aurélien Comte (francia) DG Sport, 3. Mato Homola (szlovák) BRC Racing.
Miközben a profi pilóták egymással küzdöttek, a három legnagyobb PlayStation 4-es magyar Forma-1-es szimulátoros bajnokság (F1 Hungary Liga, F1 Champioship Liga, TRM Esport) legjobb e-sportolói is összemérték erejüket. Az F1 Hungary Ligát és a PMFC-t képviselve Szélig Dániel is a versenyzők között volt, hogy megmutassa saját bajnokságában köröznek a legjobb szimulátorosok.
A nívós mezőnyben a pécsiek versenyzője a harmadik helyet szerezte meg az időmérőn úgy, hogy csak saját bajnokságának szereplői vették körül.
A versenyen viszont ismét bizonyította, hogy remekül bírja a nyomást, folyamatosan jó köridőket futva az élre is állt. Az utolsó körök egyikében viszont egyik bajnoki riválisa körbeautózta egy hosszú balosban. Bár a Red Bullt vezetve Szélig mindent megtett, hogy megszerezze a futamgyőzelmet, az élre még egyszer vissza is állt, végül második lett.
Kettőt lépett előre a baranyai pilóta
Futamgyőzelmével Michelisz Norbert nem csak Mato Homolát, de riválisát, Esteban Guerrierit is megelőzte az összetettben.
1. Ehrlacher 129 pont, 2. Michelisz 123, 3. Esteban Guerrieri (argentin, Münnich Motorsport) 122, 4. Homola 117, 5. Tassi Attila (magyar, Münnich Motorsport) 108, 6. Azcona 108, 7. Girolami 92, 8. Niels Langeveld (holland, Comtoyou Team) 87, 9. Boldizs Bence (magyar, Zengő Motorsport) 69, 10. Comte 44.