Hosszan gondolkodott, de végül elvállalta a Szentlőrinc felnőttcsapatának irányítását Lóczi István Gombos Zsolt távozása után, aki korábban többek között a Németh Krisztián és Koman Vladimir nevével fémjelzett U17-es válogatottat is irányította.
– Úgy jöttem vissza Baranyába, illetve ehhez a klubhoz nyáron, hogy már nem nagyon akarok felnőttcsapat edzője lenni. Elég volt nekem az elmúlt 35 év feszültsége, nyomása. Ezért az utánpótlásban vállaltam munkát az egyesületnél. Figyeltem közben a felnőttcsapatot, nagyon jól dolgoztak. Váratlanul ért Kovacsevics úr megkeresése. Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy elvállaljam-e a felkérést, de a klubigazgató mindenképpen házon belül szerette volna megoldani a váltást – válaszolta kérdésünkre az új vezetőedző, aki hozzátette, Európában a legtöbb bajnokságot vezetné a csapat ilyen sikeraránnyal, ezt pedig nagyon nehéz lesz megismételni.
Kiemelte, azért nagyon szimpatikus számára az alakulat, mert rendkívül fiatal, 1999-es, 2000-es, 2001-es születésű játékosok alkotják. A téli felkészülés során pedig még hárman szinte biztosan csatlakoznak az utánpótlásból az első kerethez.
– Szeretném ugyanazt a stílust, szakmai koncepciót továbbvinni, ami a klubot évek óta meghatározza, mert az egyezik a szakmai filozófiámmal. Illetve kisebb dolgokat szeretnék csak módosítani. Ha forradalomba kezdenék, mire megtanuljuk az újat, a tizedik helyen leszünk – folytatta Lóczi István. – Több szerzett gólt szeretnék látni, de az lehet, hogy a kapott gólok rovására megy. Szeretném, ha továbbra is nálunk lenne a labda, szórakoztató, támadó futballt játszanánk.
Ha nem is kimondott célja az egyesületnek, az új tréner szeretné dobogón tartani a csapatot, amellett is, hogy még több lehetőséget ad a fiataloknak, akiktől tapasztalatából kifolyólag azt várja, hogy a megszerzett rutinnal nagyot fejlődnek majd.
Jövő héten már belevágnak
Az alapozást január 20-án kezdi meg az alakulat. Ezt még a korábbi vezetőedző, Gombos Zsolt határozta meg, és a korábbi stáb a felkészülési meccsek menetét is kialakította. Ezt pedig nem akarta megbolygatni Lóczi István. Ezek alapján csak a főpróbát nem tartják hazai pályán. Az első találkozóra 25-én kerül sor a Balatonlelle ellen, majd a Nagykanizsa (01. 31) érkezik. Ezt követően pedig külföldi csapatokkal készül tovább a lőrinci alakulat, 02. 08-án egy szlovén, 15-én egy horvát csapattal mérkőznek, majd 19-én a PEAC-cal. Ezt követően, 22-én ismét Horvátországból érkezik ellenfél. Végül pedig március 1-jén Soroksáron zárnak.
A felkészülési meccsek között a saját ifi és megye I-es csapatukkal is tesztmérkőzéseket játszhatnak, ahol újabb bizonyítási lehetőséget kapnak, az egyébként is a felnőttel alapozó utánpótlás-játékosok arra, hogy bizonyítsák, lehet rájuk számítani az NB III-as bajnokságban is.