Tavaly nyáron azzal a szándékkal igazolt haza Jelena Richárd az NB III.-as HR-Rent Kozármislenybe, hogy újra felépíthesse magát, és visszakerülhessen az élvonalba, ahol a Honvéd mezében mutatkozhatott be Marco Rossi irányítása alatt még 2016-ban. Ezt a célját már a téli átigazolási időszakra elérte, hiszen a Kisvárda elvitte, és be is vetette az NB I.-ben.
– Fiatalkoromban kerültem fel a felnőtt csapathoz, ami mindig nehéz. Emiatt nagyon változó volt a teljesítményem is, így NB I.-ben nem is nagyon jutottam szóhoz – vallotta a még mindig csak 22 éves támadó. – Utána kölcsön is adtak. Mosonmagyaróváron pedig összeszedtem egy kisebb sérülést, ami miatt teljesen újra kellett építenem, ami szerencsére sikerült is Mislenyben.
Hozzátette, nagyon örül annak, hogy lehetőséget kapott a Kisvárdától, most azon igyekszik, hogy stabil helyet szerezzen magának a kezdőcsapatban.
– Most csak a Kisvárdában mutatott teljesítményemre akarok koncentrálni, arra, hogy kivívjam a helyemet a kezdőben. Az lebeg a szemem előtt, hogy az NB I.-ben megmutathassam magam. A távoli jövőben viszont szeretném külföldön is kipróbálni magamat – válaszolta kérdésünkre, hozzátéve, a Bundesliga áll hozzá legközelebb.
A fiatal csatár szerint csak saját teljesítményén múlik helye, éppen ezért hosszabbított Várdán, ahol jól érzi magát.
– Nagyon furcsa, mert sok a külföldi játékos, de meglepően jó a csapategység. Mindenkivel nagyon jó a kapcsolatom. Az egész közösség remek, nincsenek klikkek. A várdai élet is jó. Gyakran összejövünk a társakkal, kávézunk, beszélgetünk – folytatta.
– Amit vártam az edzések kapcsán, hogy kemények, pörgősek lesznek, jók a társak, mind bejöttek. Lehet fejlődni a klubnál. A meccsek is olyanok az NB I.-ben, mint amire emlékeztem. Szerintem erősebb is lett a bajnokság az évek során. Egyre több időt kaptam a szezon vége fele, és voltam kezdő is. Remélem ez folytatódik, és stabilan kezdő lehetek majd – zárta szavait Jelena, aki hozzátette, nem nehezít helyzetén, hogy már a harmadik edző irányítja odaigazolása óta a csapatot.
Siófokon és szüleinél töltötte a csapattól kapott pihenőjét
A labdarúgó az elmúlt hetekben pihenhetett, és ez idő alatt az édesapja irányította Kozármisleny és a Szentlőrinc felkészülési meccsein is feltűnt.
– Két hét szünidő volt a szezon lezárulása után. Az elsőt csak pihenéssel töltöttem. Voltam Siófokon és Pécsen is haverokkal. A másodikon viszont már elkezdtem edzeni, felkészülni a következő szezonra, és természetesen töltöttem időt a családommal – árulta el.
Mint megtudtuk, amellett, hogy szeret a társakkal, barátokkal beülni különböző helyekre, a FIFA-val játszva is szívesen tölti idejét. Online is szívesen megméreti magát. Emellett moziba is szívesen jár.
A pihenő óta Supka Attila vezetőedzővel első meccsén is átesett, a Kisvárda, a Kállósemjén pályáját 10–0-s sikerrel avatták fel. Jelena a második félidőben állt be, gólt nem szerzett.