Napokkal azt követően, hogy bejelentette a HR-Rent Kozármisleny, hogy NB III.-as férfilabdarúgó-csapata, hogy a továbbiakban nem Pókos Csaba látja el a vezetőedzői feladatokat. Be is mutatta a szakembert, aki átveszi az alakulat irányítását. A következő szezonban Jelena Richárd vezeti majd csatába a kék-fehéreket, aki eddig is asszisztens edzőként, illetve utánpótlás szakmai vezetőként segítette az egyesület munkáját.
Kézenfekvő volt, hogy házon belül oldják meg a váltást
– Egyrészt kézenfekvő volt, hogy itt van egy A licences edző, aki alkalmas a pozícióra és hasonlóan gondolkozik a futballról, mint Pókos Csaba, másrészről a klubunk arról híres, hogy a helyiekben és a klubhoz kötődő emberekben gondolkozik első körben. Ha nagyon nincs ilyen, akkor hozunk csak kívülről embereket – válaszolta kérdésünkre a kinevezés kapcsán Magyar Márk klubigazgató. – Ismeri a csapatot is, és tovább tudja vinni azt az irányvonalat, amit az elmúlt időszakban elkezdtünk, és amelynek köszönhetően sokat fejlődtünk.
Pókos Csaba is tovább segítheti a munkát
Ami a padról felálló szakembert illeti, jelenleg is egyeztetnek vele, hogy valamilyen formában folytassák az együttműködést. Erre mind a két félben megvan a szándék. A vezető elárulta, hogy jövő héten valószínűleg ebben az ügyben is döntés születik.
Mint arról korábban beszámoltunk, Pókos Csaba és a kozármislenyi klub közösen állapodott meg arról, hogy más úton haladnak tovább. A szakember nem érezte igazán magáénak a vezetőedzői pozíciót, hiányzott neki a korábbi utánpótlásképzésben betöltött pozíciója és a gyerekek.
A keret és a szakmai stáb is kialakulóban
Eközben már készülnek a 2020/2021 évi harmadosztályú bajnokságra is Mislenyben. Folyamatosan egyeztetnek a stáb és a játékoskeret kialakításáról. Magyar elárulta, igyekeznek a csapat magját egyben tartani, de lehet számítani változásokra is. A jövő hétre ez ügyben is friss információkat ígért a klubigazgató.
Hatalmas öröm egy ilyen csapat élén dolgozni
– Nagyon megtisztelő, hogy a vezetők rám gondoltak. A barátom, Pókos Csabi szerepe még kérdéses. Nagyon örülnék, ha vele is tudnánk számolni a stábban, de még az is kialakulóban van. Hatalmas öröm, hogy felkértek egy ilyen klubnál, ahol nagyon sok neves edző tevékenykedhetett. Remélem meg tudok felelni a feladatnak – nyilatkozta már Jelena Richárd a kinevezésről.
Nincs egyszerű feladata a trénernek, hiszen a következő bajnokság kapcsán nincsenek konkrétumok, így pedig az edzéstervek elkészítése sem egyszerű.
– Még azt se tudjuk, a bajnokság mikor fog kezdődni. Csak találgatások vannak, ebből próbáljuk a legjobbat kihozni. Arról, hogy mik lesznek a céljaink, csak akkor tudunk majd beszélni, ha körvonalazódik a mezőny, a stáb, a játékoskeret. Nagyon sok kérdőjel van még. Aki előre tud tervezni most, egy hős vagy Nostradamus – tette hozzá a tréner.