Fergeteges hangulat fogadta a PVSK-Veolia kosárlabdacsapatát első hazai nemzetközi kupamérkőzésén a Lauber Dezső Sportcsarnokban. Annak ellenére is, hogy hétköznap este volt, megtelt a lelátó, a B-közép hangja pedig betöltötte a csarnokot.
A mérkőzés így sem a pécsiek elképzelései szerint indult. Az óriási akarás görcsössé tette a befejezéseket a támadó oldalon, így nem ültek a dobások, míg a Benfica nem hibázott. Közel négy perc játék után már 13-4-re vezettek a portugálok. Viszont amint megnyugodtak a hazaiak, és megtalálták tempójukat, egy 9-2-es rohanással felzárkóztak. A megmaradt kétpontnyi különbséget viszont tudta tartani a Benfica.
A második negyed azonban már szinte végig a portugálokról szólt, akik két számjegyűre növelték a differenciát a két gárda között. A pécsieken érződött Diggs hiánya, de leginkább a fizikális különbségek ütköztek ki. Murry és Barroso szinte tarthatatlan volt 13-13 pontot jegyeztek mindketten az első félidőben, míg Coleman, Gomes és Downs uralta a palánk alatti területet. Ráadásul a külső védőik Smitht is jól kapcsolták ki a játékból.
A fordulást követően Aiken vezérletével jelentősen javult a hazaiak lepattanózása és helyzetkihasználása. Smith is gyakrabban tudott leszakadni védőiről, amivel elkezdett felzárkózni a PVSK, ebben az időszakban 5 pontot dolgozott le hátrányából. Azt semmiképpen sem lehetett a játékosok szemére vetni, hogy feladták, vagy ne akartak volna. Minden egyes labdáért óriásit küzdöttek. Viszont láthatóan a negyed utolsó három percére elfáradtak az óriási hajtásban, a Benfica pedig ezt kihasználva visszaállította a különbséget, sőt, egy ponttal növelte is.
A záró tízpercre újult erővel jöttek ki a pécsiek, és ismét elkezdtek felzárkózni, az utolsó percig hajtottak töretlenül szurkoló rajongóikért, és futottak egy 27-14-es negyedet. Búslakodniuk biztosan nem kell egy ilyen találkozó után, amikor a közönség is vastapssal, állva köszönte meg az utolsó percekben a játékot, miközben zúgott a „Szép volt fiúk!„.
– Gratulálok a Benficának és a szurkolóinknak! Fantasztikus hangulat volt. A baj a második negyedben a rövidzárlat volt. Ebben az időszakban nem volt elég kemény a védekezésünk. Náluk a padról majdhogynem jobb játékosok jöttek be, mint akik a kezdőbe voltak, nálunk többen kicsit fáradtabbak, fásultabbak voltak – értékelt a mérkőzést követően Csirke Ferenc.
PVSK-Veolia–Benfica 81-89 (20-22, 13-31, 21-22, 27-14)
Férfi kosárlabda Európa-kupa, 2. forduló. Pécs, 3000 néző. PVSK: PONGÓ 10, SMITH 15/9, Ruják 2, Budimir 10/6, AIKEN 11. Csere: CSIRICS 10, Antóni 9/9, Horti 5, Bíró 9/3, Dragasevics, Kocsis. Vezetőedző: Csirke Ferenc. Benfica: Silva 3/3, MURRY 16/6, DOWNS 9/3, HOLLIS 14/6, McGhee 12. Csere: Coleman 7, R. Lisboa 3, BARROSO 16/12, Gomes, Hallman 7, Delgado 2. Vezetőedző: Carlos Lisboa.