Nem indult rosszul a Szentlőrinc első NB II.-es idénye. Két győzelme mellé egy döntetlent és négy vereséget gyűjtött, amivel többek között megelőzi a tavaly még élvonalban szereplő Kaposvárt, illetve az előző idényben még a dobogóért küzdő Csákvárt is.
– Valahogy így terveztük a kezdést. Azért szokatlan, hogy egy hónap alatt játszunk hét meccset. Voltak fájó pontvesztések, gondolok itt a szolnoki vereségre és a szegedi ikszre. Azokban a mérkőzésekben több volt, de nem lehetünk elégedetlenek, hiszen a hét meccsen hét pont újoncként nem tűnik rossznak – kezdte Hleba Tamás, a piros-feketék középpályájának motorja, aki idén kevesebbet tud részt venni a támadások építésében, inkább az ellenfelek támadásait szűri meg. – Nem mondanám, hogy új szerepkört kaptam volna. A mester nem kérte, hogy ne támogassam a támadásokat, de inkább a középpálya stabilizálása az elsődleges feladatom most. A csapat felfogása ugyanaz maradt az új edzővel, ugyanazok az elvárások is. Nem változott semmiben a játékunk, kicsit talán agresszívabbak lettünk.
Emellett hangsúlyozta, az NB II. és III. között nagy a különbség, legfőképpen a játék gyorsaságában. Már akkor is tudnia kell, mit csinál a labdával, amikor még nála sincs, és kilencven percig koncentrálni kell.
– Kezdünk magunkra találni. Bár ez a pécsi vereség nem jött jókor, de voltak pozitív, biztató jelek, amire lehet építeni. A közeljövőben nem lesz különösebben nagy problémánk. El fogjuk érni a közös célunkat. Kezd összekovácsolódni a brigád – jelentette ki, hozzátéve, örül annak, hogy az állandó kezdők között van, és bízik benne Marián Sluka. – A nyár folyamán nagy volt a játékosmozgás, de akik érkeztek, egytől egyig felvették a ritmust. Mindenki megtalálta a közös hangot mindenkivel. Ezért is mondhatom, hogy nem szerepelünk rosszul, mivel csapatként tudunk működni, és úgy néz ki, mintha több éve együtt futballoznánk. A legnagyobb erősségünk, hogy csapatként tudunk jól funkcionálni. Az már csak hab a tortán, hogy meccsenként van 5-6 olyan egyéni teljesítmény, ami ezen a szinten is nagyon jó.
Szeptemberben közel az összes pont reálisan megszerezhető
A Pécs–Szentlőrinc találkozó szeptember közepéig még biztosan érezteti hatását, mivel a Lőrincből Molnár Róbertre és Lehoczky Rolandra nem számíthat a Soroksár ellen Marián Sluka, sőt, utóbbi még Dorogon sem léphet pályára. A Nyíregyháza ellen már nem lesz hiányzó.
– Most próbáljuk a hiányosságokat pótolni. Mindenkit próbálunk topformába hozni a héten. Aztán jön három olyan mérkőzés, amin ha mind fizikálisan, mind mentálisan rendben leszünk, akkor szerintem megszerezhető hét pont. Ezt véghez tudjuk vinni, nem lesz probléma – jósolta Hleba.
A Pécsből Grabant Bencének egy meccset kell kihagynia.